Politika

Rogán irodája újabb 3,5 milliárdot öntött Rogán kedvenc alapítványába, ami eddig se volt szegény

nyugatifeny.hu

Rogántól Rogánnak, meleg szeretettel.






2020-ban 3,5 milliárdot kapott a Miniszterelnöki Kabinetirodától Rogán Antal alapítványa, a Batthyány Lajos Alapítvány, amit biztos, ami biztos, még megtoldottak további 3,4 milliárddal év végén — írta meg kedden a 444.hu.

 

A lap a szerződéslista alapján tételesen beszámol arról, milyen szerződéseket kötött a kabinetiroda az alapítvánnyal.

 

A szerződések tanúsága szerint

2016. óta tart a pénzosztás,

akkor írták ugyanis alá az elsőt “Internetes lapszemlék, az angol és német nyelvű BudaPest, valamint a Metazin portál 2016. évi megjelentetésének, működésének támogatása” címen.

 

Ezután nem volt megállás, a Miniszterelnöki Kabinetiroda folyamatosan tömködte pénzzel az alapítványt, sőt tavaly ősszel a Karmelita kolostortól nem messze levő Ybl-villát is megkapták.

 

A Batthány Lajos Alapítvány létrehozását még Antall József miniszterelnök kezdeményezte 1991-ben. A kuratóriumi tagok közt Szájer József is megfordult már, a vezetésben pedig olyan neveket voltak 2021-ig, mint Kobza Miklós (ő volt Orbán Viktor egykori fotósa és az MTVA volt sajtófőnöke is) vagy Szarka Gábor (a Színház- és Filmművészeti Egyetem jelenlegi kancellárja).

 






A testület elnöke Dezső Tamás történész, az ELTE BTK korábbi dékánja, a Migrációkutató Intézet vezetője

 

A BLA tavaly ősszel lett közérdekű vagyonkezelő társaság, csak úgy, mint a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány vagy a Millenáris Park.

 

Feladata az alapító okirat szerint többek közt

„a magyar nemzet iránt elkötelezett, az európai egység irányába mutató, a közös keresztény-kulturális értékek és a demokratikus, képviseleti kormányzás alapján álló magyar közélet előmozdítása, továbbá a magyar tehetségek kibontakoztatása és Magyarország megbecsültségének világszerte való növelése” .

 

Az alapítványnak 2020. december 29-én utalt 3,4 milliárd forint a szerződés szerint

“pénzbeli vagyoni juttatás teljesítése az alapítvány alapító okiratában meghatározott célok elérése érdekében”

címén került átutalásra.

(444.hu nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top