Politika

Tettlegességig fajult a vita a parlamentben – a lökdösődést nem vették a kamerák

Fotó: MTI/Kovács Attila

Egyre feszültebb a légkör a parlamenti vitákon, ami érthető, hiszen 15 ezer ember halt meg eddig a koronavírus járványban, Orbán pedig szórja a pénzt a haveroknak, miközben vállalkozások ezrei mennek tönkre. A szembesítést pedig nem bírja elviselni a kormány.

 






A Párbeszéd egy költségvetés módosítást kezdeményezett a parlamentben, mely elvonna  a tervezett Hajdú-Bihar megyébe tervezett MotoGP-pályától és a vadászati kiállítástól 9,3 milliárd forintot, és azt a II-III. kerület szakrendelőinek adná. Varga Mihály pénzügyminiszterrel Tordai Bence párbeszédes képviselő szerette volna aláíratni a kezdeményezést, de Tordai szerint

VARGA MELLBE LÖKTE,

majd visszament a helyére, és “sipákolt, mint egy jó focista”. A kamerák nem rögzítették az eseményt, így egyelőre a képviselő beszámolójára tudunk hagyatkozni. Vargánál valószínűleg az verhette ki a biztosítékot, hogy a párbeszédes képviselő telefonnal akarta rögzíteni, ahogy a pénzügyminiszter csatlakozikaz ellenzéki indítványhoz.






 

Varga Mihály pedig akár alá is írhatta volna a kezdeményezést, hiszen pont annak a két budai kerületnek a képviselője, ahová átcsoportosítanának összegeket a teljesen értelmetlen pénznyelő rendezvényektől. Varga csak annyit reagált a történtekre a Facebookon, hogy Tordai eddig még semmi hasznosat nem tett, csak a műsort csinálta a parlamentben.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top