Politika

Újabb pofon Magyarországnak – Elítélték az állam jogellenes módszerét Strasbourgban!

Forrás: MTI

A Magyar Helsinki Bizottság számolt be arról az ítéletről, melyben a strasbourgi bíróság kimondta, hogy a magyar állam súlyos jogsértést követett el.






Eszerint jogellenes volt a fogvatartása az Iránból menekülő férfinek, állapotos afgán feleségének és három kisgyermeküknek a röszkei tranzitzónában. Az Emberi Jogok Európai Bírósága álláspontja szerint, a négy hónapos fogság alatt a családfőt éheztették,

EZZEL PEDIG MAGYARORSZÁG MEGSÉRTETTE A KÍNZÁS, EMBERTELEN ÉS MEGALÁZÓ BÁNÁSMÓD TILALMÁT!

 

A Magyar Helsinki Bizottság beszámolója szerint, a család 2017 áprilisában érkezett a röszkei tranzitzónába, mivel az akkor aktuális szabályok szerint csak ott lehetett menedékkérelmet beadni, illetve az elbírálást is ott kellett megvárni.

 

“Az asszonyt eredeti hazájában kegyetlenül üldözték, súlyos traumák érték, amelyet követően először Iránban talált biztonságra, de a férjét később itt fenyegető veszélyek miatt Iránból is tovább kellett menekülniük. A kisgyerekek pedig a családot ért egyéni traumáktól függetlenül is magától értetődően sérülékenyeknek számítanak, akiket egy jogállamban semmi szín alatt nem lehetne bebörtönözni” – áll a jogvédő szervezet közlésében.

Az öttagú család esete annyiban kivételes, hogy ők 3 hónap és 26 nap után szabadulhattak a tranzitzónából, mivel a magyar menekültügyi hatóság kivételes módon úgy ítélte meg, hogy védelemre szorulnak.






 

A majdnem 4 hónapig tartó fogságuk miatt jogorvoslatot kerestek, melyet a Magyar Helsinki Bizottság látott el. A sikert a strasbourgi bíróság keddi ítélete hozta meg, melyben kimondták, hogy

JOGELLENESEN TARTOTTÁK FOGVA ŐKET EMBERTELEN, MEGALÁZÓ KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT.

 

Tavaly a jogvédő szervezet “ügyfeleinek ügyében hozott uniós bírósági döntést követően bezárták a tranzitzónákat, így a jogellenes fogvatartás véget ért. A strasbourgi bíróság mai döntésével pedig megnyílik az út, hogy azok a jogellenesen sanyargatott emberek, akiket korlátlan időre fémkonténerekbe zárt a magyar állam, végre igazságot kapjanak” – közölte Pohárnok Barbara, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top