A megélhetést rezsicsökkentés is segíti, az Erzsébet-utalvány mellett a GDP-növekedésnek köszönhetően a nyugdíjasok három alkalommal nyugdíjprémiumot is kaptak
A nyugdíjak vásárlóértéke összességében tíz év alatt több mint tíz százalékkal nőtt – nyilatkozta lapunknak Zsigó Róbert, a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára. Arról is beszélt, hogy az elmúlt időszakban összességében több mint 220 milliárd forint értékben kaptak a nyugdíjasok Erzsébet-utalványt, rezsiutalványt és nyugdíjprémiumot.
– Február közepén kapták meg a nyugdíjasok a 13. havi nyugdíj első részletét. Milyen ütemezésben kapják vissza a nyugdíjasok a pénzüket?
– A kormány az elmúlt években kiemelt hangsúlyt helyezett arra, hogy a gazdasági sikerekből a nyugdíjasok is részesüljenek. Míg a baloldali kormány a korábbi világgazdasági válság idején, 2009-ben elvette a 13. havi nyugdíjat, addig az Orbán-kormány a járványhelyzetből fakadó gazdasági nehézségek idején a gazdaság-újraindítási akcióterv keretében megkezdte a juttatás fokozatos visszaépítését. Ennek eredményeként idén a februári, 3 százalékkal megemelt nyugdíjjal együtt a plusz egyheti járandóság is megérkezett. Jövőre a 13. havi nyugdíj fokozatos visszaépítésének jegyében már félhavi, 2023-ban pedig három heti plusz járandóságot kap az a több mint 2,5 millió ember, aki nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesül. 2024-től kezdve minden évben egyhavi pluszjuttatásban részesülnek az idősek.
– A 2010 óta tartó időszakban milyen mértékben sikerült megőrizni a nyugdíjak reálértékét, és milyen egyéb juttatásokat kaptak a nyugdíjban részesülők?
– Azt vállalta az Orbán-kormány, hogy olyan nyugdíjrendszert tart fenn, amelyben a nyugdíjak értékállósága biztosított. A Fidesz–KDNP kormányzása óta törvény garantálja, hogy a nyugdíjak megőrizzék vásárlóértéküket. A nyugdíjasok megélhetését rezsicsökkentés is segíti, és az Erzsébet- és rezsiutalvány mellett a gazdasági növekedésnek köszönhetően a nyugdíjasok az elmúlt években három alkalommal nyugdíjprémiumot is kaptak.
Ha az éves infláció mértéke idén magasabb lesz, mint a várt három százalék, amennyivel a nyugdíjakat januárban emeltük, a magyar kormány novemberben a különbözetet kifizeti a nyugdíjasoknak, januártól visszamenőleg. Ne feledjük, nyugdíjprémium kifizetésére – bár ők vezették be az elvett 13. havi nyugdíj helyett – a baloldali kormányzás alatt soha, egyetlen alkalommal sem kerülhetett sor, mivel az ő vezetésük alatt a hazai GDP-növekedés nem haladta meg a 3,5 százalékot. Az elmúlt tíz évben, az Orbán-kormány irányítása alatt azonban három olyan esztendőnk is volt, amikor a hazai GDP emelkedése 3,5 százalék fölé nőtt. Így Magyarország történetében kizárólag a Fidesz–KDNP-kormány fizetett nyugdíjprémiumot.
A nyugdíjak vásárlóértéke összességében tíz év alatt több mint tíz százalékkal nőtt annak köszönhetően, hogy az elmúlt években a pénzromlás mértéke több esetben nem érte el a prognosztizált infláció értékét, és ilyenkor a pluszemelés összege benne marad a nyugdíj, illetve a nyugdíjszerű ellátás összegében. Az elmúlt időszakban összességében így több mint 220 milliárd forint értékben kaptak a nyugdíjasok Erzsébet-utalványt, rezsiutalványt és nyugdíjprémiumot.
– Az öregségi nyugdíjasokon kívül kik kapnak még egyheti nyugdíjszerű ellátást?
– A 13. havi nyugdíj a nyugellátásban és a nyugdíjakkal azonos módon emelendő ellátásban részesülőknek jár. A nyugellátásban részesülők az öregségi nyugdíjasok, az özvegyi nyugdíjban, szülői nyugdíjban, árvaellátásban, baleseti hozzátartozói nyugellátásban részesülők, összességében mintegy 2,1 millió ember. Emellett a 13. havi nyugdíj első részlete jár annak a több mint 400 ezer embernek is, akik nyugdíjszerű ellátásban részesülnek. Ilyen például a szolgálati járandóság, az átmeneti bányászjáradék, a rokkantsági és rehabilitációs ellátás, a rokkantsági járadék és azok az ellátások, amelyeket a vonatkozó kormányrendelet felsorol. Így tehát több mint 2,5 millió ember részesült a 13. havi nyugdíj első heti részletéből.
– Egy átlagos öregségi nyugdíjban részesülő magyar állampolgárnak mennyi pluszforintot jelent az egyheti juttatás?
– Idén egy átlagos havi összegű, 150 600 forintos nyugdíjban részesülő állampolgár 37 650 forintot kapott a 13. havi nyugdíja első részleteként. Mindezeken túl érdemes beszélnünk arról is, hogy az Orbán-kormány tíz éve alatt számos olyan intézkedés is életbe lépett, amely az idősebb generációt, a nyugdíjasokat támogatja.
Tavaly júliustól kizárólag 15 százalék szja terheli a keresőtevékenységet folytató nyugdíjasok jövedelmét, így a több évtizedes munkatapasztalatot a kormány magasabb nettó jövedelemmel honorálja. Ekkortól valamennyi jogviszonyban foglalkoztatott nyugdíjas közterhei minden korábbinál kedvezőbbé váltak. A foglalkoztatók nyugdíjas munkavállalóik bérének összegétől függetlenül mentesülnek a szociális hozzájárulási adó (15,5 százalék) és a szakképzési hozzájárulási kötelezettség (1,5 százalék) alól is, amellyel a kormány az idősek visszafoglalkoztatását is ösztönzi.
Jó egy éve a nagyszülők már gyermekgondozási díjra (gyed) is jogosultak. Így a még nem nyugdíjas nagyszülők – ha vállalják, hogy részt vesznek unokájuk gondozásában, nevelésében, amíg a szülők dolgoznak – gyedben részesülhetnek. Ezt a juttatást a nagyszülők akár több – nem ugyanazon várandósságból született – unoka után is igényelhetik. Az átlagos egy főre jutó gyed összege meghaladja a 186 ezer forintot.
Emellett 2021-től már a nyugdíjasok is igényelhetik a maximum tízmillió forintos csokot, ha vér szerinti vagy örökbefogadott gyermeket nevelnek, és dolgoznak a nyugdíjuk mellett. 2021. január 1-jétől nőtt a méltányosság alapján megállapított nyugdíjemelés és az egyszeri segély engedélyezési összeghatára is. Így az eddiginél magasabb összegű ellátásban részesülők is kaphatnak méltányossági nyugdíjemelést, illetve egyszeri segélyt. Az Orbán-kormány tehát elkötelezett abban, hogy a családtámogatások keretében kiemelten kezelje az idősebb generáció megbecsülését. Az idős emberek számíthatnak a családbarát kormányra.
Forrás: HU
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.