Politika

Gulyás Gergely és Kásler Miklós lemondását követeli a DK a hétvégi összeomlás után (+videó)

nyugatifeny.hu

A párt szerint, ha valamikor, akkor most nem fér bele a káosz és a fejetlenség.






“Minden idők legnagyobb kormányzati összeomlását egyetlen hét alatt hozta össze az Orbán-kormány. Először azt mondták, lesz tömeges oltás, aztán hogy nem lesz, aztán kiderült, hogy aki mégis elmegy, azt beoltják, vagy nem, vagy beoltják, de máshol.

Aki pedig jelezni szeretné, hogy hibásan hívták be, az hívjon egy telefonszámot, amit nem tud Orbán Viktor, nem tud Müller Cecília, de végül kiderül a telefonszám, csak nem működik. A kormányzati összeomlás és össze-visszabeszélés közben az egészségünk és az életünk a tét, hiszen aki időt veszít, életet veszít.

A Demokratikus Koalíció Gulyás Gergely és Kásler Miklós miniszterek azonnali lemondását követeli”

– mondta Varga Zoltán, a DK országgyűlési képviselője és frakciószóvivője a párt hétfői online sajtótájékoztatóján.

 

Hozzátette, nem maradhat következmények nélkül, hogy a kormány 74 ezer ember oltását sem képes megszervezni.






 

Varga elmondta, a DK ezért azt követeli, hogy ha Gulyás és Kásler beadták a lemondásukat, akkor a kormány nevezzen ki egy felelős egészségügyi minisztert, aki csak és kizárólag a tömeges oltással és a kórházak működésben tartásával foglalkozik.

“Ha valamikor nem fér bele a kormányzásképtelenség, a pánikkormányzás, a káosz és a fejetlenség, az most van” – jelentette ki Varga Zoltán.

 

A teljes videót itt tudod megnézni:

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top