Politika

Menekült már alig van, de a kormány elképesztő összegeket költ erre a célra!

Fotó: Németh Szilárd / Facebook

Bár már rég nem érkezik hazánkhoz annyi menekült, mint amennyi a 2015-ös válság idején érkezett, a kormány mégis minden évben hatalmas összegeket számol el ezekre a célokra.

 






Népszava írta meg az évenkénti zárszámadási törvények, valamint a központi költségvetés és a Magyar Államkincstár adatai alapján, hogy

AZ ORBÁN-KORMÁNY 2015 ÉS 2020 KÖZÖTT, ÖSSZESEN 639 MILLIÁRD FORINTOT KÖLTÖTT A MENEKÜLTVÁLSÁGRA ÉS A TERRORELLENES INTÉZKEDÉSEKRE!

 

Ami ebben igen érdekes, az az, hogy ennek jelentős részét, 591,4 milliárdot 2016 és 2020 között költötték el, amikor már nem is volt akkora nyomás a határon, hiszen addigra kiépült a határzár, a menekültek pedig más útvonalat választottak.

 

A lap kiemeli még azt is, hogy a kormány azért tarthatja fent a válsághelyzetet menekültek nélkül is,

MIVEL ERRE HIVATKOZVA ELTÉRHET A NORMÁLIS KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYOKTÓL!

 






Ez lényegében azt jelenti, hogy az ajánlattételre nem kell három gazdasági szereplőt hívniuk, erre elég egyetlen érvényes ajánlat is. A magyar kormány átlátszó húzása miatt pedig már az Európai Bizottság is kötelezettségszegési eljárást indított a kabinettel szemben.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top