Belföld

Óriási botrány a Balatonnál: Illegális nádirtáson ütöttek rajta

fuggetlennemzet.hu

Illegálisan nádirtás történt Fonyód és Balatonfenyves között, derítette ki a hirbalaton.hu.






 

A portálnak több olvasója is jelezte március 3-án, hogy a Huszka strandtól nem messze gyanús munkálatokat végeznek a vízben. A lap megkereste a vízügyet, akik megerősítették, hogy nem adtak ki semmiféle engedélyt medermunkálatokra, majd ellenőrizték a helyszínt.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóságtól (OVF) azt írta:

„A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság mederőre 2021. 03. 04.-én ellenőrizte a munkavégzéssel érintett területeket és azt tapasztalta, hogy a munkavégzés nem a mederkezelői hozzájárulásokban leírtak szerint történt, mederkotrás és nádasirtás nyomait látta, illetve azt, hogy a hozzájárulásban foglaltakkal ellentétben a mederben lévő munkagéppel kotrást végeztek.

 

A helyszíni ellenőrzésen részt vett a BVRK két munkatársa is, akik a munkát leállíttatták. A kár mértékének meghatározása nem tartozik a kompetenciánkba, ez természetvédelmi hatáskör.

 

A feljelentést a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság az illetékesek felé megtette.”

Forrás: HU




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top