Mészárosné barátnője azt hitte, hogy neki mindent szabad.
A Nyugati Fény számolt be róla elsőként a magyar sajtóban január 3-án, hogy Bálint Istvánné, Bicske fideszes polgármestere az előző napon, azaz január 2-án 18:00 órától
“évértékelő beszédet” tartott a bicskei városháza előtt, amelyhez nagyszabású rendezvényt is szervezett: egyebek mellett
gyerekkórussal és forralt borozással
vett rá minél több bicskeit, hogy kimenjenek meghallgatni az öntömjénező beszédét.
Megírtuk azt is, hogy Bálint Istvánné nem egy mezei fideszes polgármester, hanem (ex-Mészárosné) Kelemen Beatrix barátnője és üzlettársa, akivel 2019-ben közös vállalkozást is indítottak.
Képek:
.
A Nyugati Fény hírét akkor sok portál átvette (nem mindenki forrásmegjelöléssel), az esetből elég nagy botrány lett, a járványügyi szabályokat megsértő fideszes polgármester ellen pedig szabálysértési eljárást és közigazgatási hatósági eljárást is indítottak.
A rendőrség most a Magyar Hang érdeklődésére közölte, hogy a tömegrendezvény miatt indult eljárást lezárták, a felelősséget megállapították és
bírságot szabtak ki.
Összesen négy személyt büntetett meg az eljárást lefolytató Székesfehérvári Rendőrkapitányság, egy személyt közigazgatási bírsággal, három személyt szabálysértési pénzbírsággal sújtott. Ezen személyek egyike a bicskei fideszes polgármester.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.