Erről írt köszöntőt a családok éve templomi megnyitójára.
A család erőforrás és olyan közösség, ahol az ember megtanulhat boldog lenni – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek péntek este Budapesten, a Ferenc pápa által meghirdetett családok éve megnyitóján.
Ferenc pápa az Amoris laetitia (szeretet öröme) kezdetű apostoli buzdítás megjelenésének 5. évfordulójára hirdette meg a családok évét.
A rendezvénysorozat magyarországi, a koronavírus-járvány miatt zárt körben megtartott megnyitó szentmiséjén Erdő Péter azért imádkozott, hogy Isten áldja meg a családokat, és adjon nekik erőt a jelenlegi nehéz helyzetben.
A misén felolvasták a családokért felelős tárca nélküli miniszter köszöntőjét is. Novák Katalin ebben hangsúlyozta, hogy a családok mindig számíthattak a keresztény egyházak szolgálatára és a családszervezetek közösséget teremtő erejére.
A miniszter megtisztelő lehetőségnek nevezte, hogy a kormánynak része lehet ebben az építkezésben többek között a családokat védő jogszabályok megalkotásával.
A miniszter köszöntőjében arról is írt, hogy
a hagyományos család ma támadások kereszttüzében áll, romboló erők dolgoznak azon, hogy a családokat szétszakítsák, a közösségeket tönkretegyék, a fiatalokat eltántorítsák a gyermekvállalástól.
Az élet alapvető értékei azonban nem változtak, a “kétezer éve biztos pontokra ma ugyanúgy szükségünk van”, mint korábban – tette hozzá Novák Katalin.
(via mti) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.