Politika

Kiadták az ukázt: Vagy Pintér érdekeltsége takarítja a kórházakat 300 milliárdért, vagy nem lesznek kitakarítva

nyugatifeny.hu

Méltányos ajánlat.






A hazai kórházak a jövőben vagy a B+N Referenciát választják, vagy megoldják házon belül a takarítást — tudta meg a HVG360.

 

Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) még december közepén kért ajánlatot az ország 93 állami fenntartású, 372 telephelyen működő kórházának takarítására, 3,6 millió négyzetméteren.

Egyetlen érvényes ajánlattevőként a Pintér Sándor érdekeltségébe tartozó B+N kapta a teljes üzletet.

 

A szerződés négy évre szól, keretösszege 300 milliárd forint, a kórházak pedig kötelesek igénybe venni a szolgáltatást — a honvédség és az egyetemi klinikák kivételével — , ha pedig nem kérnek ebből, akkor a saját alkalmazottaikkal kell megoldaniuk a takarítást.

 





Népszava kiemeli, hogy a B+N az 500 legnagyobb árbevételt elkönyvelő magyar cég közt van, jelenleg hatmillió négyzetméteren takarítanak hatezer munkavállalóval.

2016-ban 14 milliárd forintos nettó árbevétele 2019-re 36 milliárdra nőtt, adózott nyeresége pedig ugyanennyi idő alatt félmilliárd forintról 4 milliárdra.

 

Az elmúlt években sorra nyerték az állami tendereket: ők takarítják a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret, dolgoznak a MÁV-nak, az OTP-nek, a Volánnak és a Molnak is.

 

A vezérigazgató Kis-Szölvényi Ferenc szerint Pintér Sándor belügyminiszter figyelt fel a kórházak rossz takarítottsági állapotára.

„Azt kívánta, hogy egységes, magas színvonalú higiéniai rendszer alakuljon ki”

– fogalmazott.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top