Politika

Minden jel arra utal, hogy Szijjártó volt helyettesének sógora áll a kínai vakcinabiznisz mögött

nyugatifeny.hu

Leleplezték a kínai vakcinabeszerzés strómanját.






Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábbi helyettesének sógora, Szeverényi Márk köre lehet valójában a kínai Sinopharm-vakcinabeszerzést lebonyolító cég tulajdonosa – tudta meg a Válasz Online.

 

A kormány március 11-én hozta nyilvánosságra a Sinopharm-vakcina beszerzéséről szóló 55 milliárd forintos szerződést, amelyből kiderült, hogy egy bizonyos Danubia Pharma Gyógyszerkereskedelmi és Szolgáltató Kft. az a cég, amely közvetlenül szerezte be az oltóanyagot a kínai gyártótól.

 

A Válasz Online a céggel kapcsolatban most azt írja, a NAV-nyilvántartás szerint a Danubia Pharma kft. jelenleg három alkalmazottat foglalkoztat gyógyszerkereskedőként. A cég ügyvezetője pedig az a Tuza Máté, aki korábban az Indexnek adott interjújában maga is elismerte,

hogy ő lényegében nem a cég valódi tulajdonosa, hanem egy stróman. Míg a valódi tulajdonosok „magyar szakmai befektetők, akik a hazai egészségügy helyzetének javításában látják a jövőjük zálogát”.

 

Holott Magyarország Alaptörvénye szerint a központi költségvetésből nem lehetne olyan cégnek fizetni, amelynek “tulajdonosi szerkezete, felépítése, valamint a támogatás felhasználására irányuló tevékenysége” nem átlátható.

 

A lap szerint ugyanakkor egyre több jel utal arra, hogy a vakcinabeszerzést bonyolító cég mögött Szeverényi Márk üzleti klubja áll.

Szeverényi pedig nem más, mint Szijjártó Péter egykori helyettesének és volt amerikai nagykövetnek, Szabó Lászlónak a sógora, aki jelenleg a kormányzati médiaholdingot irányítja, illetve nemrég a Richter Gedeon Nyrt. igazgatóságába is beültették.

 






A Válasz Online az írja, a Danubia Pharma hivatalosan a Syntonite Med zrt. tulajdonában áll, a zrt. tulajdonosi hátteréről viszont a lap többszöri érdeklődésére sem közöltek pontosabb információkat.

 

Ugyanakkor Szeverényi gyógyszerkereskedő cégeinek – Q Pharma Kft. és EU Pharma Kft. – nagytarcsai telepén

a Danubia Pharma postaládája is ott volt a kerítésen. Illetve Tuza Máté könyveléssel foglalkozó cégét tavaly hét Szeverényi-érdekeltség is alkalmazta.

 

Mindemellett Szeverényi Márk annak a Fourcardinal Kft. egyik anyavállalatának is a vezérigazgatója, amely teljesítette az állami lélegeztetőgép-túlrendelést, illetve más kínai eredetű kórházi eszközöket is Magyarországra jutattott, mindezekből mintegy 50 milliárd forintos bevételt realizálva.

 

Mindehhez társulhat most az 55 milliárdos Sinopharm-vakcinabeszerzés, így már 105 milliárd forintos Covid-ügyi közpénzbevételnél tart.

(Válasz Online nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top