Politika

“Nem azért lettem rendőr, hogy a déli határon a több milliárdból felhúzott kerítést őrizzem” — Több tucatnyi rendőr cseréli párttagságra az egyenruháját

nyugatifeny.hu

Egy kiskaput kihasználva szerelnek le a rendőrök a veszélyhelyzet ideje alatt.






Több tucatnyi rendőr párttaggá nyilvánítása van folyamatban az egyik kelet-magyarországi megyében, hogy ezzel mondhassanak fel és szerelhessenek le – írja a Szabad Európa.

 

A veszélyhelyzet alatt hatályos törvények szerint ugyanis nemcsak az egészségügyi dolgozók, hanem a rendvédelmi szervek dolgozói sem hagyhatják ott a munkahelyüket. Ám tekintve, hogy a veszélyhelyzet vége egyelőre nem látszik, többen az Alaptörvény nyújtotta egyik kiskaput használják ki arra, hogy szögre akasszák az egyenruhájukat.

 

A Szabad Európa cikke szerint a tömeges felmondás hátterében az áll, hogy a rendőrök többsége megelégelte az alacsony fizetést és azt a munkát, amit végezniük kell. A lapnak nyilatkozó, neve elhallgatását kérő egyik rendőr úgy fogalmazott:

„Nem azért lettem rendőr, hogy a déli határon a több milliárdból felhúzott kerítést őrizzem és járőrözzek a kietlen földúton”.

 

Míg egy másik arról beszélt, hogy úgy érzi, megbecsülése “a béka feneke alatt van”.

“Ráadásul ennek a munkának, amit csinálok, az én megítélésem szerint köze nincs a rendőri hivatáshoz: útleveleket ellenőrzök és pecséteket nyomogatok. Nemcsak a meló, hanem a pénz is szar”

– mondta a felmondást fontolgató rendőr.






 

A Szabad Európa több pártot is megkeresett az üggyel kapcsolatban, és mint írják, a Jobbik “egyik magas rangú képviselője” elmondta,

nagyságrendileg százan érdeklődtek a megyéjében, majd több tucatnyian jelentkeztek hozzájuk.

 

A név nélkül nyilatkozó politikus hozzátette, a pártjuk többi megyei szervezetében is kiugróan magas arányú lett hirtelen a rendvédelmi dolgozók párttagságának kérelmezése.

 

Azzal, hogy a rendőrök párttagságra cserélik az egyenruhát valójában az Alaptörvény egyik kiskapuját használják ki. Hiszen habár civilként, magánemberként járhatnak békés tüntetésre, aktív politikai tevékenységet nem folytathatnak.

 

A Szolgálati Törvény 108. paragrafusának 1-es pontja mellett ugyanis az Alaptörvény is kimondja:

 

„A rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai nem lehetnek tagjai pártnak, és nem folytathatnak politikai tevékenységet.”

A Szabad Európa információi szerint a rendőrök éppen erre hivatkozva mondanak fel a munkahelyükön.

 

Mint kiderült, a Jobbik mellett az MSZP-t is több aktív rendőr megkereste az elmúlt hetekben. Magyar Zoltán, az MSZP országos választmányának elnöke ugyanis a lapnak habár pontos számot nem mondott, azt elárulta, hogy a rendőrök még nem adták be a párthoz a tagfelvételi kérelmüket, mert egyelőre munkahelyet keresnek a rendőrség helyett.






 

Bárdos Judit, a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének elnöke pedig arról beszélt, miközben a rendőrök munkaideje tavaly óta túllépheti a heti 48 órát, fizetésük alig haladja meg a bruttó 250 ezer forintot.

 

A szakszervezeti elnök szerint az elégedetlenséghez társul továbbá az is, hogy úgy érzik, Pintér Sándor belügyminiszter cserbenhagyta a munkavállalóit, mert hónapok óta nem ül le az érdekvédelmi szervezetekkel tárgyalni.

„Az a kellemetlen, hogy ide jutott a magyar rendőrség, hogy így akarnak megszabadulni tőle az emberek. (…) Megértem a rendőreinket: többletfeladatokat látnak el megalázóan kevés pénzért”

– mondta Bárdos.

 

A Szabad Európa kérdéseivel kereste a Belügyminisztériumot, amely az Országos Rendőr-főkapitánysághoz (ORFK) irányította őket, de onnan egyelőre nem kaptak választ.

(Szabad Európa nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top