Nem tartható a nemzeti fennhéjázás politikája.
24 ország, illetve nemzetközi szervezetek vezetői új, a II. világháború óta nem látott globális együttműködést, összefogást sürgetnek — írta Gyurcsány Ferenc Facebook-oldalán kedden.
A DK elnöke arra a hírre reagált, mely szerint a második világháború utáni nemzetközi összefogáshoz mérhető globális együttműködést kezdeményeznek a világ több vezető újságjában kedden megjelent közös cikkükben
24 ország és nemzetközi szervezet vezetői,
a koronavírus-világjárványhoz hasonló veszélyhelyzetek intézményes megelőzése végett.
Gyurcsány azt írja:
“A cél, biztonságossá tenni a Földet, megakadályozni, hogy a mostanihoz hasonló járvány elpusztítson bennünket.
Amíg nincs mindenki biztonságban, addig senki nincs biztonságban – mondják. És igazuk van.
Új világ jön.
A korábbinál is szélesebb együttműködéssel.
Végkép tarthatatlan a bezárkózás, a nemzeti fennhéjazás politikája.
A vírus nem olvassa a magyar Alaptörvényt, nem hallgatja a kormányfő nacionalista szövegeit. Jön. De magától nem megy el.
Az új világot azok teremtik meg, akik mernek másokkal együttműködni, akik szót tudnak érteni, akik úgy hazafiak, hogy közben értik a nemzetközi felelősséget is.
Ilyen vezetők kellenek Magyarországnak is.”
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.