Krisztusi korba ért a Fidesz.
Ma, azaz kedden van pontosan 33 éve, hogy megalakult a Fidesz, ünnepelnek a honatyák, köztük Kósa Lajos, aki közösségi oldalán közzétett bejegyzésében vet számot mindazzal, amit a Fidesz az elmúlt 33 évben — szerinte — elért.
A csengeri örökösnő által csőbe húzott képviselő erősen indít, rögtön azzal, hogy amiért alakultak, azt mind kivívták, a magyar néppel kéz a kézben.
“Demokrácia van. Szólásszabadság.
Szabad a sajtó, szabad gyülekezni.
Magyarország független, szabad, önálló.”
— fogalmaz Kósa. Kiemeli, hogy persze vannak, akiknek mindez nem tetszik, de csak rajtunk múlik, hogy ez a sok csodálatos dolog, amit mind a Fidesznek köszönhetünk, így maradjon.
“De mikor volt a történelmünknek olyan időszaka, amikor egyáltalán nem voltak hazaárulók, az országot kiárusítani akarók, zsoldosok, bértollnokok, külföldön kiképzett hivatásos forradalmárok, a kommunistáktól a nyilasokig?
A szabadság megtartása olyan, mintha egy rózsát gondoznánk, öntözni, ápolni, óvni kell, és akkor gyönyörű, a töviseivel együtt.
Mindenkinek nyílik, de csak értő kezek között virágzik.
Vigyázzunk rá közösen!”
— írja.
A bejegyzést itt tudod elolvasni:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.