Politika

Beintettek Orbánnak – ennél megalázóbb régen történt vele

Pestibulvar.hu

Orbán jelleméből fakadóan nem elégedett meg azzal a szereppel, amit Magyarország miniszterelnökeként megkapott az Európai Unióban. Ő meghatározó, vezető politikai szerepre tört, de összesen a vétóvalvaló zsarolással tudta magára felhívni a figyelmet.

 






Orbán már 2019-ben tudta, hogy előbb-utóbb szakítani fog a Néppárttal, mert ott számára nem osztottak lapot. Erről tanúskodik az a tény, hogy kivették a Fidesz alapszabályából a Néppárthoz való tartozást, mint alapvető külpolitikai elemet. Így az is tudható, hogy Orbán minimum két éve készül arra, hogy mi lesz azután, ha már nem lesz a Néppárt tagja.

 

A legutóbbi EP választáson -ahogy több interjúban is célzott rá- egy szélsőjobbos áttörést várt, ám összes leendő partnere bukott, így a Néppárt maradt a legerősebb szövetség az EP-n belül. A kirúgás megtörtént, a Fidesz a politikai senkiföldjére került, megfosztották a képviselőiket minden addigi pozíciójuktól. Ha valamelyest pályán akar maradni a magyar miniszterelnök, gyorsan össze kellene kalapálnia egy új frakciót, vagy legalábbis csatlakozni valahova.

ÁM ORBÁN ELSZÁMÍTOTTA MAGÁT.

 

Nem kicsit, nagyon. eddig is nyíltan jó viszonyt ápolt Matteo Salvinivel, az olasz Liga elnökével és Mateusz Morawieczki lengyel miniszterelnökkel. Ám a két párt két külön frakcióban ül az EP-ben, míg a lengyel kormánypárt az Európai Konzervatívok és Reformisták között foglal helyet, addig Salvini ligája  az Identitás és Demokrácia frakcióban ül. A két frakció ha egyesülne, és kiegészülne a Fidesz hajléktalanná vált képviselőivel, az Európai Parlament második legkomolyabb ereje lehetnének. Valószínűsíthetően ez volt Orbán mesterterve.

Me is szervezték Budapestre a találkozót, és minden előzetes információ szerint nem csak egy formális találkozót várt Orbán, hanem azt, hogy új frakció jöhet majd létre az Európai Parlamentben a három párt együttműködésével, amit itt be is jelenthetnek. Ám nem így történt, finoman, de

EGYÉRTELMŰEN BEINTETTEK ORBÁNNAK!

 






A találkozó utáni sajtótájékoztatón még a Fidesz lakájmédiája sem tehetett fel kérdéseket, pedig biztos, hogy nem volt egyszerű a tárgyalás, a tervezettnél két órával hosszabbra sikerült. Amit pedig bejelentettek, az egy nagy semmi: egy európai reneszánsznak nevezett együttműködés, mely programot dolgoz ki, konzultál az európai polgárokkal, és alternatívát mutat fel, bla bla bla. Ehhez nem kellett volna a felhajtás.

De hol számította el magát Orbán?

Véleményünk szerint két helyen. Az első, hogy akármilyen új frakcióhoz is csatlakoznak a Fideszes képviselők, nekik pozíciókat kellene juttatni, ami csak az eddig is ott lévő pártok kárára menne. Az információ előnyről és befolyásról pedig senki nem akar lemondani még Orbán kedvéért sem.

 

Másrészt, mindkét tárgyalópartnerével komoly nézeteltérései vannak a sokszor találkozó azonos érdekek mellett. Ezek az ellentétek most a találkozó fényében úgy tűnik, feloldhatatlanok. Míg Mateusz Morawieczki lengyel miniszterelnök Orbán oroszbarátsága felett nem tud szemet hunyni, addig Salvinivel a menekültkvóták ügyében van gyökeres nézetkülönbsége a magyar kormányfőnek.

 

Orbán stratégiai hibát vétett, lenullázta a Fideszt az európai színtéren, és még most meg is alázták. Igaz finoman, európai diplomáciában szokásos módon, de ez bizony saller volt, és ráadásul elég nagy.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top