Sokakban felháborodást keltett Lázár János keddi interjúja, melyben a fideszes politikus új szintre emelte a Brüsszel-ellenességet.
Lázár a Rádió 7-nek nyilatkozva kijelentette:
“A KELETI VAKCINÁK EDDIG 600 EZER MAGYARNAK MENTETTÉK MEG AZ ÉLETÉT, A NYUGATI VAKCINÁK MIATT PEDIG 20 EZER MAGYAR VESZTETTE ÉLETÉT”.
Az interjút követően az üggyel kapcsolatban megszólalt Navracsics Tibor, volt uniós biztos, aki egyszerűen nem tudja értelmezni fideszes kollégája kijelentését.
A kormánybiztos a 168 óra portálján hallható Kelj fel Jancsi című műsorban arról beszélt:
ROSSZINDULATÚ LÁZÁR JÁNOSNAK AZ A MONDATA, HOGY A NYUGATI VAKCINÁK HIÁNYA MIATT 20 EZER MAGYAR EMBER VESZTETTE ÉLETÉT
– közölte az atv.hu.
Navracsics ráadásul azt is bevallotta, hogy a keleti vakcinák sem érkeznek meg időben, azok is késlekednek, így nem tudni, hogy azoknak a késése miatt hányan vesztették életüket. Kijelentette továbbá, hogy szerinte azt pontosan lehet tudni, hány ember életét mentették meg a nyugati oltóanyagok, köztük például az ő szüleiét is, akik szintén nyugatról származó vakcinát kaptak.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.