Politika

DK: Nemmel fogunk szavazni Orbánék teljhatalmának meghosszabbítására!

nyugatifeny.hu

A kormány őszig akarja kitolni a veszélyhelyzetet.






Bár május 23-án megszűnne a kormányrendeletek 90 nappal meghosszabbított hatálya, de Orbánék egy kedd este benyújtott törvényjavaslattal őszig meghosszabbítanák azt, így a veszélyhelyzetet is.

 

Az indoklás szerint ez a fokozott védekezés miatt elengedhetetlen, ami azért is furcsa, mert a kormánynak eddig nem volt fontos a védekezés, helyette az Adrián jachtozgattak, különböző alapokból számolatlanul szórták a pénzt a kormánytagok hobbijaira és az egyházaknak, aranyáron, feleslegesen vett lélegeztetőgépek havi 90 milliós raktározását bízták egy Rogánhoz köthető vállalkozóra – közölte a Demokratikus Koalíció.

 

Hozzátették: A mostani javaslat sem szól másról, minthogy a kormány teljhatalma a veszélyhelyzet után is megmaradjon.

A Demokratikus Koalíció szerint gyomorforgató Orbánék nyílt hataloméhsége, amikor mára már több mint 25 ezer magyar ember halt meg a koronavírus-járvány következtében, amikor a regisztrált munkanélküliek fele egy fillér segítségre sem számíthat, amikor magyar vállalkozások és családok mennek tönkre érdemi segítség híján.

 






A DK nemet fog mondani Orbánék teljhatalmának meghosszabbítására, a kontroll nélküli kormányzati ámokfutásra, és felszólítjuk a kormányt, hogy saját hatalmának bebetonozása helyett végre érdemben foglalkozzon a magyar emberek problémáival, az egyre romló gazdasági mutatókkal, fékezze meg az elszabaduló árakat, és a dolgozók elüldözése helyett adjon valódi segítséget a magyar egészségügynek!

 

– közölte Barkóczi Balázs, a DK szóvivője.

 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top