Politika

Kórházba szállították Magyarország korábbi külügyminiszterét, Kovács Lászlót

nyugatifeny.hu

Hetek óta nem érik el telefonon az érte aggódók.






Korábban már beszámoltunk arról, hogy idősotthonba költözött Kovács László, Magyarország korábbi MSZP-s külügyminisztere. A volt politikus már

régóta visszavonult a nyilvánosságtól, utoljára tavaly szeptemberben adott interjút.

 

Azóta Hiller István MSZP-s képviselő, a volt külügyminiszter barátja hiába próbálta elérni telefonon, nem érte el őt. “Rendszeresen beszéltünk a legutóbbi időkig, aggódunk, hogy mi lehet vele, mert semmit sem tudunk róla” — mondta a korábbi oktatási miniszter.

 

Blikk kiderítette, hogy

Kovácsot azóta kórházba szállították.

 

Családunk nevében arra kérem a sajtó képviselőit, hogy tartsák tiszteletben a magánélethez fűződő jogainkat. Férjem évek óta nem közszereplő, nem része a napi politikai életnek” — erről felesége nyilatkozott. Azt is kifejezte, hogy a család mindent megtesz a volt külügyminiszter gyógyulása érdekében.






 

Kovács László az MSZP egyik alapítója, 1989 óta a párt tagja. A politikus 1990 és 2004 között országgyűlési képviselőként dolgozott, valamint a Horn-, a Medgyessy- és rövid ideig az első Gyurcsány-kormány külügyminisztere volt.

 

2004 és 2009 között az Európai Unió adó- és vámügyi biztosa volt, majd 2010-ben visszatért a magyar országgyűlésbe.

2014 óta a háttérből segítette pártját, de azóta a napi politikában nem vesz részt.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top