A Jobbik elnöke gyávának nevezte a miniszterelnököt, miután a kormány javaslata szerint őszig meghosszabbítanák a veszélyhelyzetet.
Jakab Péter a Facebook-oldalán írja, „Drága – akarom mondani gyáva – miniszterelnök úr úgy döntött, meg kell hosszabbítani a veszélyhelyzetet őszig.
Nem azért, hogy mentse az életeket, azt eddig sem tette. 25 ezer halottal világelsők vagyunk lakosságarányosan.
Nem azért, hogy mentse a munkahelyeket, azt eddig sem tette. Lassan félmillió magyarnak nincs állása bértámogatás hiányában.
Egyvalamit akar menteni a gyáva: a hatalmát”
– írta Jakab Péter és hozzátette, hogy szerinte Orbán fél az ellenzéki összefogástól, ugyanakkor tárt karokkal várja a több tízezer szurkolót a tervezett foci Eb-re a veszélyhelyzet alatt.
A Semjén Zsolt által benyújtott javaslat alapján, az őszi parlamenti ülésszak első ülésnapját követő 15. napig lenne veszélyhelyzet.
Az indoklás szerint a kormány alapvető célja, „hogy megvédje a magyar emberek életét és egészségét, mérsékelje a gazdasági károkat és megőrizze a munkahelyeket.
Ezek eléréséhez gyors és hatékony döntéshozatalra van szükség” – írják, hozzátéve: a világjárvány elmúlt egy éve bebizonyította, hogy a korábban elfogadott rendkívüli és átmeneti jogi keretek jól szolgálták ezeket a célokat.
A világjárvány elleni védekezés gazdasági és társadalmi hatásai túlmutatnak a veszélyhelyzet időtartamán.
A javaslat ezért szükség esetén biztosíthatja a megfelelő méltányosságot olyan esetekben, amikor a veszélyhelyzeti kormányrendeletek ideiglenes továbbalkalmazása az állampolgárok szempontjából lényeges.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.