Politika

Hivatalos: Szombattól este 11-re kell hazaérni, módosult a kijárási tilalom

nyugatifeny.hu

Pintér kihirdette, amit Orbán reggel bejelentett.






Pintér Sándor belügyminiszter péntek délután a Magyar Közlönyben hirdette ki, hogy 3,5 millió magyart már legalább egyszer beoltottak a koronavírus-fertőzés ellen, így életbe lép az újraindítás következő ütemét szabályozó kormányrendelet.

Így eszerint szombattól a kijárási tilalom kezdete 22-ről 23 órára módosul és változatlan reggel öt óráig lesz érvényben. A vendéglátóhelységek teraszai és a kerthelyiségek pedig reggel öt és este fél tíz között lehetnek nyitva.

 

Mindezt péntek reggel a szokásos rádióinterjújában Orbán Viktor is bejelentette. A miniszterelnök a kijárási tilalom kitolását azzal magyarázta, hogy „tízig nem fognak hazaérni az emberek, mert jobb kedvük lesz.”

“Rám is vár egy korsó sör a teraszon!” — örvendezett Orbán a Kossuth rádióban.

 

A miniszterelnök emellett beszélt arról is, hogy a következő lépésben, 4 millió beoltottnál megnyitják a szolgáltatásokat azok számára,

akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal.

 






Látogathatók lesznek a színházak, táncszínházak, mozik, fittness-termek, sportesemények, jégpályák, állatkertek, vadasparkok, cirkuszok, múzeumok, szállodák és az éttermek belső helyiségei is.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top