Politika

Gulyás Gergely szerint a kormány a pénteki káosz után jött rá, hogy van igény a Pfizer vakcinájára

nyugatifeny.hu

Most már látják, hogy van igény.






Ha lesz eloltható vakcina, akkor lehetnek még a péntekihez hasonló lehetőségek – erről beszélt Gulyás Gergely kancelláriaminiszter az Infostartnak azzal kapcsolatban.

 

A miniszter szerint

most már látják, hogy van igény erre, sokan, ha az oltóanyag típusa is elfogadható, akkor az emberek szívesen beoltatják magukat.

 

Ahogy arról mi is beszámoltunk, hogy a kormány péntekre rendkívüli oltási napot hirdetett, amely során 100 ezer Pfizer-vakcinát bocsátottak az oltópontok rendelkezésére azzal a céllal, hogy azt a nap végére el is oltsák.

 

Az időpontfoglaló EESZT online rendszer azonban még péntek kora reggel összeomlott, a kórházaknál pedig tömött, hosszú sorok alakultak ki, annyian szerették volna megkapni a Pfizert, miután Orbán a helyzetet azzal is tovább tetőzte, hogy a reggeli rádióinterjújában azt mondta: hetekig ez lesz az utolsó alkalom, amikor az amerikai-oxfordi vakcinával lehet oltatni.






 

Az operatív törzs később terheléses támadással magyarázta azt, hogy összeomlott az EESZT rendszere, ehhez Gulyás most hozzátette, ezzel kapcsolatban még zajlik a vizsgálat,

de azt sem tartja kizártnak, hogy egyszerre rengetegen próbáltak időpontot foglalni.

 

Gulyás beszélt arról is, hogy a jelenlegi állás szerint már 4,6 millió ember regisztrált az oltásra, ezen felül van még 260 ezer további beoltott, aki regisztráció nélkül kapott vakcinát (rendvédelmi szervek dolgozói, egészségügyi alkalmazottak, idősotthonok lakói és dolgozói).

 

A felvetésre, hogy a fennmaradó mintegy hárommillió ember beoltását hogyan tudja elérni a kormány, a miniszter azt felelte, az oltás nem kötelező, így nincs a kormánynak más eszköze, mint kampányolni az oltás fontossága mellett.

„Egy-két hét múlva elérünk oda, hogy mindenkit beoltunk, aki szeretné. Innentől mindenkinek a maga felelőssége, hogy milyen kockázatot vállal”

– mondta, és hozzátette, a fiataloknál ez gyakoribb, pedig az 50 év alattiak aránya a halálos áldozatok között 5 százalék.

 

Gulyás Gergely szerint jó esély van arra, hogy a Sinopharm és a Szputnyik V vakcinákat is engedélyezni fogja az Európai Gyógyszerügynökség (EMA). Szerinte ugyanis Európában mindenkinek “eminens érdeke”, hogy Kínával az utazási korlátozások megszűnjenek, és ott mindenki kínai vakcinával van beoltva.






 

Hozzátette: az orosz Szputnyik EMA-engedélyezésére is jó esély van, mert „minden tudományos eredmény azt igazolja, hogy az egyik leghatékonyabb vakcina,

csak politikai szempontok hátráltatják az engedélyezést”.

 

A miniszter beszélt a 2022-es parlamenti választásokról is, így elmondta, 95 százalékban már tudják, hogy kiket fognak indítani, és nagy meglepetések nem is lesznek, hiszen a Fidesz képviselői az elmúlt években, évtizedekben már bizonyítottak.

 

A közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt személyével pedig azért nem foglalkoznak szerinte, mert nem erre szeretnék építeni a kampányukat.

 

Mint mondta: bő egy évtizedes kormányzati munkának kézzelfogható eredményei vannak,

a 21. században ez volt az ország legsikeresebb évtizede,

a Fidesznek ezekről a sikerekről kell beszélnie, és arról, hogy következő négy évre mit kínál.

(Inforstart nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top