Politika

Varga Judit úgy tudja, 2030-ra Magyarország olyan ország lesz, ahol a legjobb lesz élni, lakni, és dolgozni

nyugatifeny.hu

A kormány terve, hogy 10 év múlva Magyarország az EU öt legélhetőbb országa közé tartozzon.






“Európa demográfiai és gazdasági kihívásaira a megfelelő választ a munka alapú társadalomban és a családok támogatásában látjuk” – írta Varga Judit igazságügyi miniszter a kezdődő portói szociális csúccsal kapcsolatos Facebook-bejegyzésében péntek délután.

 

“Úgy gondoljuk, hogy a nemzetállamok a legalkalmasabbak arra, hogy a szakpolitikák kialakításakor figyelembe vegyék a gazdasági környezetet, valamint a társadalmi és kulturális hátteret.

 

Az Európai Unió azt a célt fogalmazta meg, hogy az aktívkorú népesség legalább 78 százalékát vonjuk be a foglalkoztatásba 2030-ig.

 






Magyarország jól működő modelljének és a magyar emberek munkájának köszönhetően ezt hajszál híján már ma is teljesíti,

ezért mi, magyarok jóval ambiciózusabb célt tűztünk ki magunk elé, mint az Európai Unió.

 

A magyar kormány szándéka, hogy a következő évtizedben 85 százalékára emeljük a foglalkoztatottságot, sőt:

2030-ra az EU azon öt országa közé tartozzunk, ahol a legjobb élni, lakni, és dolgozni.

 

A járvány okozta gazdasági válság legyőzése európai szinten is az erős és versenyképes tagállamok teljesítményén múlik” – írta Facebook-oldalán Varga Judit.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top