Politika

Gyurcsány: Véget fogunk vetni az erkölcstelen ukrán nyugdíjcsalásnak!

nyugatifeny.hu

A DK elnöke vérlázítónak tartja, amit a Fidesz művel.






Beszámoltunk róla, hogy drámai erejű filmet forgatott a Partizán az ukrán határ mellett egyre jobban elharapódzó nyugdíjcsalásról és voksturizmusról.

 

A dolog lényege, hogy Szabolcs-Szatmár megyében üresen álló telkekre, omladozó tanyákra százával jelentenek be magyarul alig vagy egyáltalán nem beszélő kettős állampolgárokat, akik bekerülnek a helyi választói névjegyzékbe is.

 

Az ukrán csalókat a választás napján kisbusszal hordják át a Fideszre szavazni, de a jelenségnek súlyos anyagi vonzata is van: egy, még a szovjet időkből megörökölt nemzetközi megállapodásnak köszönhetően az az orosz vagy ukrán állampolgár, akinek (bármilyen csalással megszerzett) magyarországi állandó lakcíme van, jogosulttá válik magyaroroszági nyugdíj felvételére.

 






A törvény kijátszására komplett maffiahálózat épült ki Ukrajnában: például gyári munkásból csinálnak hamis papíron gyárigazgatót, aki aztán Magyarországon már gyárigazgatónak megfelelő, sokszor 3-400 ezer forintos nyugdíjat vesz fel, amiből vígan él tovább Ukrajnában.

 

Egy magyar néni megrendülve mesélte el, hogy nem tudta levenni a 30 ezer forintos nyugdíját, mert az ukrán nyugdíjcsalók teljesen kifosztották előtte a bankautomatát. (A videót >>ITT TALÁLOD<<).

 

A Partizán filmjére most reagált a legnagyobb ellenzéki párt elnöke is: Gyurcsány Ferenc emlékeztetett rá, hogy három évvel ezelőtt ők hívták fel a figyelmet először az ukrán nyugdíjbizniszre, a DK-nak pedig programpontja, hogy hatalomra kerülésük esetén azonnal megszüntetik ezt az erkölcstelen gyakorlatot.

 

Gyurcsány posztját változtatán nélkül idézzük:

“A csalás három királysága.
Van itt kérem költségvetési csalás, szociális csalás és politikai csalás egyaránt.

Három éve talán mi forgattunk először filmet az ukrán határszélen tomboló nyugdijbiszniszről. Fogalmazzunk itt is pontosabban: nyugdíjcsalásról.

Akkor azt a filmet több mint egymillió ember nézte meg.
Most a Partizán forgatott egy remek filmet. A helyzet ezek szerint semmit nem változott.

Ukrán állampolgárok tömegesen jelentkeznek be névlegesen, csalárd szándékkal, hamis nyilatkozatot téve határmenti magyar településekre, és így az ukránhoz képest hatalmas nyugdíjat markolnak fel.

Nem egyszer hamis ukrán papírokat is használnak végzettségüket, korábbi munkahelyüket igazolva. Miért megy ez még mindig, ha mindenki tud róla?

Mert ez a Fidesz érdeke. Mert cserébe ezek a “nyugdíjasok” választási időszakban hálásak. A Fidesz jelöltjére szavazva tartják hatalomban a kormánypárt helyi embereit azok, akik egy percet se élnek valójában ezekben a falvakban, csak oda jelentkeznek be a nyugdíjért. Kéz kezet mos.






És nyilván tudjuk, hogy mit szólnak a 200 ezres nyugdíjhoz azok a helyiek, akik gürcölnek naponta fillérekért.

Elképesztően erkölcstelen ez a helyzet.

Egy erkölcstelen kormány erkölcstelen hatalmi manipulációja. Erre telik tőlük.

Ideje véget vetni ennek az ukrán nyugdíjbiznisznek. Mielőbb.”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top