Politika

G. Fodor Gáborék ocsmány levelet írtak a német miniszternek, Vágó István kiakadt

nyugatifeny.hu

Reméljük, ez komoly, mert viccnek kicsit durva lenne.






Szentesi Zöldi László egyfajta nyílt levéllel jelentkezett a 888.hu-n, G. Fodor Gábor lapjában vasárnap. A szerző Jens Spahnnak, a német egészségügyi miniszternek címzett dolgozatában azt nehezményezi, hogy csak az Unióban engedélyezett vakcinákkal beoltottak kapnak felmentést a németországi karanténkötelezettség alól.

 

Az írásban magát kissé elragadtatva a második világháborúban harcoló tökös német katonákat hasonlítja össze azokkal a németekkel, akik szerinte ma a keletiek nélkül a wc-re sem tudnának kimenni.

 

Vágó István Facebook-oldalán reagált G. Fodor dolgozatára:

“A Fidesz szócsövében (főszerkesztője GFG, Orbán apoteózisának szervilis megéneklője) megjelent egy nyílt levél a német egészségügyi miniszternek címezve, mely szerint a keleti fronton harcoló németek “tökös és kemény katonák” voltak, szemben a mai németekkel, akik “önerőből még a vécére sem tudnak kimenni”.

És különben is, Spahn miniszter hazudik, kioktat és a „férje Daniel”.






Mindezt azért, mert csak az Unióban engedélyezett vakcinákkal beoltottak kapnak felmentést a németországi karanténkötelezettség alól.
A németek a legfontosabb kereskedelmi partnereink (még), bizonyára eljut hozzájuk a levél. De elképzelem, mit szólhat az íráshoz például a kecskeméti Mercedes gyár igazgatója…

Nem, el sem tudom képzelni.”

 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top