Politika

Dobrev Klára parádésan helyretette a 133 bátor embert a költségvetési vitán: Csak hápogni tudtak (+videó)

nyugatifeny.hu

Tételesen elmondta, hogy egy megfelelő költségvetésben mi mennyibe kerülne.






Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje a költségvetésről szóló vitán szólalt fel a Parlamentben csütörtök délelőtt.

 

Beszéde elején hangsúlyozta: ahogy a demokrácia ünnepe maga a választás, úgy

a parlamentarizmus ünnepe a költségvetési vita.

 

Hangsúlyozta, hogy a költségvetés az állampolgárok életéről szól. A Parlament akkor jött létre, amikor az emberek megelégelték, hogy a hatalom szabadon rendelkezik az ország pénzével:

 

“Elég volt! Nem költheted el szabadon az ország pénzét arra, amire akarod”

— mondták az emberek a kormányzó önkénynek.

 

“Ezért ülnek önök itt, hogy mindig ellenőrizzék a kormányzó önkényt”

— emelte ki a politikus képviselőtársainak. Hozzátette, hogy nem sok mindenkinek van büszkélkednivalója a képviselők közül.

 






Hangsúlyozta, hogy a kormány évek óta úgy szavazza meg a költségvetést, hogy eközben tudják: megszentségtelenítik a költségvetési törvényt, ebben pedig senki nem fogja őket megakadályozni.

 

Sok százmilliárd úgy költődik el, hogy senki sem tudja, mire fogják elkölteni. Kiemelte, hogy jelenleg közel 550 milliárd van beruházási alapban, amiről nem tudjuk, mire fog elmenni, bár erről lehetnek sejtéseink.

“Tavaly év végén 1400 milliárdot szórtak ki össze-vissza mindenféle beruházásokra”

— mutatott rá Dobrev, aki ezután a 133 bátor emberhez fordult:

 

“Önök minden évben biankócsekket adnak a kormánynak, és szerintem ez nem parlamentarizmus.”

 

Ezután feltette a kérdést, hogy mi alapján fogadja el a 133 bátor már májusban a költségvetést, miközben az ÁSZ még el sem készítette a tavalyi zárszámadást.

 

“Ez nem a parlamentarizmus ünnepe”

— mondta, majd hozzátette:

“2022-ben a választások után ezt a költségvetést szemetesbe dobjuk.”

 

Kiemelte, hogy nem csupán ennek a költségvetésnek lesz ez a sorsa, mert a Paks2 beruházás, a Fudan Egyetem és a Budapest-Belgrád vasútvonal is ott lesz mellette,

 

“Elég nagy papírkosárra lesz szükség, lehet, hogy konténer kell majd, de megoldjuk”

— fogalmazott, kiemelve, hogy ez a költségvetés sem szakmailag, nem demokratikus szempontból nem megfelelő, és egészen elképesztő, hogy mi van, illetve hogy mi nincs benne.

Ez a költségvetés 783 milliárd forintnyi biankócsekk.

 






Dobrev Klára felsorolta, hogy 100 milliárd megy a hazug közmédiára, de lehet folytatni a sort: sporttámogatásra elmegy közel 300 milliárd forint, a politikus szerint pedig ebből a pénzből újra luxusberuházás lesz.

 

Ezen kívül szerepel még a költségvetésben több mint 50 milliárdos egyházi támogatás, a Paks2 270 milliárdja, a Budapest-Belgrád vasútról pedig nem is tudjuk, hogy pontosan mennyi.

 

A kommunikációra 3 milliárd van előirányozva, de a DK miniszterelnök-jelöltje szerint teljesen biztos, hogy ez az összeg a végén a duplája lesz.

“Egy feladatunk van: visszaadni a parlamentarizmus ünnepét a magyaroknak.”

— mondta. Rámutatott, hogy 2000 milliárd forint összevissza támogatást számoltak meg, de ezt a pénzt lehetne arra is költeni, hogy ez egy élhető, európai ország legyen.

 

A legnagyobb hiba a költségvetéssel szerinte nem is a demokratikus legitimáció hiánya vagy a szakmaiatlanság, hanem hogy kik azok, akik hiányoznak belőle.

 

“Ez a sokak Magyarországa”

— mondta, hangsúlyozva, hogy ha a 133 megszavazza ezt a költségvetést, akkor valójában azt szavazza meg, hogy az oligarchák jövőre is hazavihessenek pár milliárdot.

 

Dobrev Klára elmesélt pár történetet arról, hogy kikkel beszélt, hangsúlyozva, hogy pont róluk nem szól a költségvetés:

 

Felelevenített egy beszélgetést egy gyerekeit egyedül nevelő asszonnyal, aki bántalmazó kapcsolatból menekült, évek óta albérletben él, és elveszítette a munkáját a válság miatt.

 

“Próbáljanak meg 29.600 forintból két gyereket nevelni!”

— szólította fel képviselőtársait, rávilágítva, hogy ez az asszony például hiányzik a költségvetésből. Kijelentette: 2022 után megemelik a családi pótlékot, akik pedig egyedülállók vagy fogyatékkal élőt nevelnek, annak háromszorosára. Dobrev kiszámolta:

Ez kb. 400 milliárdba fog kerülni.

 

Hozzátette, hogy kimaradtak a költségvetésből a nyugdíjasok is, akiket a kormányt másodrendű állampolgárként kezel. A nyugdíj tíz éve csökken, mert az infláció köszönő viszonyban sincs az áremelkedéssel.

“2010-ben a nyugdíjasok 4,6 százaléka élt a szegénységi küszöb alatt, most 14,3 százaléka él jövedelmi szegénységben. 600.000 nyugdíjas jövedelme nem éri el a létminimumot”

— mutatott rá, majd kijelentette: kormányváltás után visszavezetik a svájci indexálást, és egyszeri 150.000 forintot jóvátételt adnak a nyugdíjasoknak.

 

A rezsitámogatásról is beszélt: hangsúlyozta, hogy ez jelenleg a leggazdagabbakat szolgálja.

 

“Én azt szeretném, hogy a rezsi Magyarországon egy fogyasztási szintig ingyenes, fölötte sokkal olcsóbb legyen, aki pedig medencét üzemeltet, az fizessen többet, mert ez így igazságos”

— mondta. Kiszámolta: a nyugdíjasoknak nyújtott kiegészítés és svájci indexálás 450 milliárdba kerülne, míg a rezsitámogatás javítása 100 milliárdba.

“Közel 2000 milliárd van, van pénz, csak jó lenne végre azokra költeni, akik rászorulnak”

— fogalmazott.

 

A panelprogramot szerinte ki kell terjeszteni a társasházakra, és önrész nélkül lehetővé kell tenni, hogy a lerobbant lakásállományt felújítsuk: hogy kevesebb legyen a rezsi, és a klímaváltozás elleni küzdelem is ezt kívánja meg.

 

“Ha négy év alatt félmillió otthont újítanánk fel, amire uniós támogatást lehetne kapni, akkor ez 60 milliárdba kerülne ez az államnak”

— világított rá.

 

Szerinte a legdrámaibb helyzet, ami mindannyiunkat érint:

elkezdett járni körülöttünk a halál.

 

Több mint 30 ezer honfitársunk családja gyászol. Hangsúlyozta, hogy sok ezren nem tudnak teljes életet élni az elmaradt beavatkozások miatt.

 

Ezen a ponton Dobrev Klára kiemelte: költhetünk pénzt berendezésekre, felújításra, de

embert ember tud gyógyítani.

 

Ha nem lesz elég orvos, személyzet, akkor Magyarországon továbbra is sok ezerrel több ember fog meghalni, mint máshol, ráadásul gyógyítható betegségekben.

 

Itt a DK politikusa számokat is mondott: 2019-ben 250 ezer egészségügyi dolgozói végzettséggel rendelkező ember volt az országban, és ebből csak 107 ezren dolgoztak az egészségügyben.

 

“Vissza kell hívnunk az egészségügybe azokat, akik elmentek onnan!”

— mondta, hangsúlyozva, hogy az ápolók 10 százaléka, a szülésznők 25 százaléka hiányzik, 1400 településnek nincs háziorvosa, és ez csak romlani fog, ha nem teszünk lépéseket.

“Ha 10 év alatt 3000 szakorvost, 500 háziorvost és 9000 szakdolgozót visszacsábítunk, az 160 milliárdba kerülne, és ebben már a béremelés is benne van.”

— mutatott rá. Szerinte azért kell a jelenlegi költségvetést kidobni a szemetesbe, mert a kormány nem értette meg, hogy egy sikeres ország az ott élő emberekről szól.

 

“A számok mögött az országban emberek vannak”

— hangsúlyozta, hozzátéve, hogy azokban az országokban, ahol megértették, hogy a pénzt az emberekre kell szánni, ott a számok is tartósan elkezdtek javulni.

 

“2022 áprilisában, ha legyőztük az Orbán-rendszert, olyan költségvetést készítünk együtt szervezetekkel, állampolgárokkal, amely képes arra, hogy egy összetartó, szolidáris Magyarországot hozzunk létre, mert

ezt hívjuk magyar nemzetnek.”

— zárta beszédét.

 

A videót itt tudod megnézni:




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top