Politika

Megszületett a Médiatanács ítélete arról, Bencsik András “mosónő lelkületű, primitív embernek” nevezte V. Naszályi Mártát a Hír TV-ben

nyugatifeny.hu

Ha fideszes vagy, mindent szabad.






Nem ítélte el a médiatanács Bencsik Andrást, miután „mosónő lelkületű primitív embernek” nevezte V. Naszályi Mártát, az I. kerület polgármesterét.

 

Bencsiket az sértette meg, hogy Naszályi negatívan nyilatkozott a kormány Várnegyeddel kapcsolatos terveiről a német közszolgálati médiának.

A mosónőzés után azt is elmondta, hogy “barmok” választották meg az ellenzéki polgármestert.

 

Az eset akkor történt, mikor Bayer Zsolttal tárgyalták ki a Deutsche Welle Várnegyed-átalakítással kapcsolatos riportfilmjét a Hír TV Sajtóklub című műsorában.

 

Amit nem mondok, az egy egészséges nagy káromkodás, amit a német kormánynak szeretnék küldeni.

– mondta Bencsik, aki ezt követően rájött, hogy Németországban a közszolgálati média nem azonos a kormánnyal, így hozzátette:

Talán a német emberek nem ennyire büdös görények, mint a közszolgálati német televízió.

 

Bayer Zsolt ezután elmélkedésbe kezdett, hogy vajon ki lehetne-e tiltani a Deutsche Welle munkatársait az országból. Majd elképzelte, ahogy kivonul a Hír TV stábjával a brandenburgi kapuhoz, ahol készítene négy snittet és elmondaná, hogy “na, a rohadt német nácik megint mindjárt meg fogják ölni a zsidókat és indulnak a vonatok Auschwitzba“, akkor őt kitiltanák-e Németországból.






 

Sajnos tévedsz Zsolt, ünnepelnének” — szakértette meg a felvetést Bencsik András, hozzátéve, hogy a németek annyira „betegek és perverzek”, hogy minden német újságíró megveregetné a vállát.

 

Bencsik a műsorban azt is kijelentette, ameddig “lószar van, veréb is van“, mivel mindig fognak találni “ilyen szemétládákat, akik majd csipegetnek ebből a lószarból idehaza, mint a V. Naszály… meg akik szekundálnak ehhez…

— fakadt ki indulatosan a Fidesz ötös számú párttagkönyvének tulajdonosa, aki arról is beszélt, hogy

sajnálja azokat, “akik nem akarták, hogy egy ilyen mosónő lelkületű primitív ember összepiszkítsa ezt a gyönyörűséges kerületet“.

 

A műsorban elhangzottak miatt a Párbeszéd országgyűlési képviselője, Kocsis-Cake Olivio beadványt nyújtott be a Médiatanács részére, amit az visszadobott, mert

„a kijelentések nem alkalmasak valamely társadalmi csoporttal szemben a puszta ellenszenvnél jóval súlyosabb negatív vélemény kialakítására”

— derült ki Kocsis-Cake Facebookon közzétett bejegyzéséből.

 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top