Végighazudták a hónapot, mégsem jött az SMS a banktól.
Elmaradt a munkatársai egy részének kifizetésével a kormánypárti Pesti TV-t működtető cég, emiatt a csatorna több munkatársa is késve jutott hozzá a fizetéséhez – tudta meg a Média1.
A szakportál értesülései szerint kb. 30 munkatárs, így többek között a háttérstáb tagjai (portosok, sminkesek stb.) is hiába várták a munkájuk utáni pénzt a számlájukra:
az nem, vagy csak részben érkezett meg a hó eleji határidőig.
Információik szerint az érintettek közül ezt többen szóvá is tették a Pesti TV vezetőinek. A fizetések elmaradása mellett pedig különféle takarékossági intézkedéseket is bevezettek a pénzügyi nehézségek miatt. Ez viszont szokatlan azok számára, akik tudják, hogy milyen jó fizetéseket adott eddig a cég.
Huth Gergely, a Pesti TV programigazgatója és a Pestisrácok főszerkesztője a lapnak elismerte, hogy valóban csúsztak a fizetésekkel, ám azt is állította, hogy csak kevés munkatárs volt érintett, pontos számot ugyanakkor nem említett.
Elmondása szerint
a Pesti TV a fizetések felét volt kénytelen visszatartani, és május 19. környékén rendezni tudták az elmaradásokat.
Arra, hogy a következő hónapban mire lehet számítani, előfordulhat-e hasonló, azt mondta, nagyon reméli, hogy ez nem ismétlődik meg újra.
Huth a késést ugyanakkor azzal magyarázta, hogy a KATA adónem átalakítása és az idén életbe lépett jelentős adóemelés miatt pénzügyi gondjaik vannak. Az adóemelés ugyanis elmondása szerint jelentősen növelte a vállalat pénzügyi költségeit.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.