Az esélyegyenlőség érdekében csak július végétől rendezik a nyílt vitákat.
Annak érdekében, hogy minden választókerület összes jelöltje ugyanolyan feltételekkel vehessen részt a vitákban, az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB) úgy döntött, hogy előválasztási vitákat
2021. július 26-át követően fognak rendezni.
Ezen a napon nyílik ugyanis az előválasztási jelölt-bejelentkezés, ettől kezdve már olyan személyek vehetnek részt a vitákon, akik ténylegesen jelöltetik magukat a 2021 őszén megrendezésre kerülő ellenzéki előválasztáson.
– közölte a hat ellenzéki párt (DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd) a szombat reggel kiadott közös közleményében.
Mint írják, az ellenzéki pártok meggyőződése szerint
az eltérő politikai vélemények nyílt, átlátható ütköztetése a Magyar Köztársaság demokratikus működésének egyik legfontosabb garanciája.
Éppen ezért az ellenzéki szövetség pártjai támogatják minden választókerületben az induló jelöltek között a méltányos keretek között megtartott politikai vitákat. Az ilyen alkalmak betekintést nyújtanak a polgárok számára, láthatóvá teszik az eltérő álláspontokat és esélyt kínálnak a legjobb kompromisszum megtalálására.
“A hat párt közösen vitaszabályzatot fog alkotni és ezek mentén hivatalos vitákat fog szervezni az előválasztást megelőzően, hogy ezzel is segítse a jelöltek különböző álláspontjainak a legszélesebb körű közvéleménnyel való megismertetését.
A szövetséget kötött hat ellenzéki párt kiemelten fontosnak tartja az esélyegyenlőséget. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy azt szeretnék, hogy
az előválasztás olyan tisztességes legyen, mint amilyenek 2022-től az országot látni szeretnék, mindenki egyforma esélyekkel induljon”
– olvasható a közös közleményben.
Az OEVB arra kéri továbbá az előválasztáson indulni kívánó összes jelöltet és az őket támogató szervezeteket, hogy ők is tartsák tiszteletben az igazságos, egyenlő esélyeket megteremteni kívánó szabályokat.
A hatpárti szövetség minden olyan alkalomnak örül, ahol – az elmúlt tíz évvel ellentétben – kulturáltan, demokratikus módon lehet ütköztetni a különböző véleményeket – tették hozzá a pártok.
A közlemény szerint a vitákat 2021. július 26. és 2021. október 10. között lehet megrendezni.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.