Politika

Szijjártó bejelentette: Kínai vakcinát is fognak gyártani a debreceni oltóanyaggyárban (+videó)

nyugatifeny.hu

Átveszik a Sinopharm teljes gyártási technológiáját.






A Magyarországon jelenleg építés alatt álló Nemzeti Oltóanyaggyár alkalmas lesz a koronavírus elleni kínai vakcina előállítására is, ami nagy stratégiai előnyt jelent majd az ország számára – jelentette be Szijjártó Péter hétfőn Kínában.

 

Az MTI beszámolója szerint a külgazdasági és külügyminiszter arról beszélt hogy az utóbbi hét évben immár 12. alkalommal folytatott kétoldalú tárgyalást kínai kollégájával, Vang Jivel, ez mutatja, hogy a felek mekkora jelentőséget tulajdonítanak az együttműködésük folyamatos fejlesztésének.

 

“Magyarország és a Kínai Népköztársaság 2017 óta stratégiai partnerei egymásnak, ha valakinek eddig kétségei voltak, akkor az elmúlt hónapokban meggyőződhetett arról, hogy Magyarország milyen sokat profitált ebből a stratégiai együttműködésből (…) Annak sikere most már megmentett emberéletekben mérhető”

– mondta Szijjártó, aki szerint az oltóanyag nem ideológiai vagy geopolitikai kérdés, hanem az életmentéshez szükséges eszköz.

 

A külügyminiszter elmondta, amennyiben a kormány nem vásárolt volna vakcinát a Sinopharmtól, akkor “most egymillióval kevesebben lennének beoltva, nem állnánk az Európai Unió élén az oltottság tekintetében, és nem tudtunk volna jelentős lépéseket tenni vissza a normalitás irányába”.

 

Hozzátette, hogy folytatódni fog az együttműködés az oltóanyagok terén,

Magyarországon átveszik majd a Sinopharm teljes gyártási technológiáját, és ez fontos előny, ugyanis a világon folyamatos lesz a kereslet a vakcinák iránt.

 






Szijjártó beszélt az EU és Kína közötti kapcsolatról is, így szerinte a kormány támogatja a viszony javítását célzó kezdeményezéseket, “szankciók és ellenségeskedés” helyett kölcsönös érdekeken alapuló, kölcsönös tiszteletre építő együttműködésre lenne szükség.

 

A külügyminiszter szerint az átfogó beruházási megállapodás megakadályozása ellentétes az európai érdekekkel, és

már a kontinensnek is “rá kellene ébrednie, hogy új realitás van a világban”, és ha nem sikerül javítani a kapcsolatokat, akkor az EU nagyon sokat fog veszíteni.

 

Szijjártó Péter bejelentette azt is, hogy Kína engedélyezte Magyarország számára egy új főkonzulátus létesítését a Kuangtung tartománybeli Kantonban.

 

A teljes videót itt tudod megnézni:

(via mti) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top