Kelemen Beatrix a válás ellenére is sikeres évet zárt.
Mészáros Lőrinc volt felesége, Kelemen Beatrix médiavállalkozása a járvány ellenére is sikeres évet zárt tavaly. A Life és az Ozone TV-t is működtető Media Vivantis ugyanis 2020-ban bő 2 milliárd forintos árbevételt hozott össze – írja a hvg.
Ebből ugyanakkor 564 millió forint az éves beszámoló szerint támogatásból származik.
A pénzt Kelemen attól a Vital Media Alapítványtól kapta,
amit Mészáros Lőrinc üzlettársaként és Szijjártó Péter jachtoztatójaként ismertté vált Szíjj László gründolt, és a Mészáros házaspár régi ismerősei kurálnak.
A támogatásból 2021-re is maradt 256 millió forint.
Az Andrássy-Rezidencia Kft.-t Szíjj hozta létre 2020 elején. A 24.hu információi szerint a szervezet feladata a női tartalmak előállításának támogatása. Az alapítvány székhelye a herceghalmi Talentis Business Parkban van, amely Mészáros Lőrincnek a tulajdona és számos érdekeltségének a székhelye is.
Az alapítvány kuratóriumának elnöke Sisa András, Felcsút jegyzője. Kuratóriumi tag még Konczné Kondás Tünde, aki a nemrég – elhunyt édesapja helyett – országgyűlési képviselővé választott fideszes politikus, Koncz Zsófia édesanyja, és egyben a Mészáros-féle Talentis Group Zrt. vezérigazgatója is. Konczné a MET és Mészárosék közös energiacégénél, a Tigáz Zrt.-nél is igazgatósági tag.
A másik kurátor Székely Szilárd, aki 2018 közepétől 2019 közepéig az Echo TV gazdasági igazgatója volt.
A HVG megjegyzi, Kelemen Beatrixnak jelenleg nincs más cége a Vivantison kívül, korábban viszont tulajdonosi minőségben is szerepelt a volt férje nevével fémjelzett cégbirodalomban.
Mészáros Lőrinc és felesége tavaly szeptemberben jelentették be, hogy házasságuk egyezséggel történő lezárását kezdeményezik a bíróságnál. Kelemen Beatrix viszont már a bejelentés előtt hónapokkal hátrább lépett az Opus nevű tőzsdei cégben.
Az általa közvetlenül birtokolt mintegy 7 százaléknyi részvényt a gyerekeinek adta el, névértéken ez 1,2 milliárd forintnyi vagyonátadást jelentett – írta a HVG.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.