Politika

Az Európai Ügyészséghez csatlakozásról nyújtott be határozati javaslatot a Jobbik

pixabay.com

Határozati javaslatban kezdeményezte a Jobbik négy képviselője (Jakab Péter, Balczó Zoltán, Lukács László György és Szilágyi György), hogy Magyarország is csatlakozzon a működését hétfőn hivatalosan is megkezdő Európai Ügyészséghez. A kezdeményezők rámutatnak, már 22 uniós tagállam részt vesz ebben az együttműködésben, a kelet-közép-európai régióból csak Magyarország és Lengyelország zárkózik el.






 

Emlékeztetnek, a szervezet bizonyos feltételek mellett jogosult lesz nyomozások és vádhatósági eljárások folytatására az uniós strukturális alapokat érintő visszaélések és ÁFA-csalások, valamint az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértő egyéb bűncselekmények esetében. Hangsúlyozzák, a csatlakozás

nem jelenti az ország szuverenitásának feladását, tekintettel arra, hogy az Európai Ügyészség csak a felsorolt területeken folytathat nyomozást, vádat pedig a nemzeti bíróságokon emelhet.

 

Az ellenzéki honatyák arra is rámutatnak, hogy a mostani hétéves költségvetési ciklus, illetve a helyreállítási alap kifizetései során életbe lép a jogállamisági mechanizmusról szóló rendelet, mellyel lehetővé válik a költségvetés védelme, egyúttal azt is leszögezik, az ország a csatlakozással

bizonyítani tudná elkötelezettségét a közösség pénzügyi érdekeinek védelme iránt, egyben javítva az uniós források hatékony hazai felhasználását.

 

Jakab Péter a Facebookon azt írta, a szervezet vezetője, Laura Codruța Kövesi korábban a román korrupcióellenes ügyészséget irányította, ebben a minőségében pedig több tolvaj kormánytagot, illetve polgármestert juttatott rács mögé.

Ez ezért nem rossz ajánlólevél

– írja az ellenzéki miniszterelnök-jelölt.






 

Hozzáteszi, tudja, hogy „a félős tolvajok” nemmel fognak szavazni, de reményét fejezi ki, hogy kormányváltást követően az igenek lesznek többségben

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!




Kattints a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top