Politika

Orbán: Nem észszerű a tömeges oltási rendszer fenntartása, ezért átállunk egy másikra

nyugatifeny.hu

Beköszöntött a saját felelősség kora.






“Magyarország átáll a tömeges oltásról a készenléti oltási rendszerre” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a szokásos Kossuth Rádiónak adott interjújában.

 

Ez azt jelenti, hogy fenntartanak néhány oltóhelyet, így aki kér oltást, annak oda kell mennie, a „kényelmes helyzet” meg fog változni. Orbán szerint viszont, ha most mennének el az emberek oltásra, háziorvoshoz, oltópontra, akkor jobban járnának.

 

Indoklása szerint erre azért van szükség, mert megfordult az eddigi trend: most már többen kapnak második oltást, mint elsőt. Szerdán például első oltást 11 585 ember, másodikat 81 942 ember kapott.

 

A teljes népesség 54 százaléka megkapta az első oltást, a másodikat pedig 38 százalék. A nyugati vakcinákból pedig év végéig majdnem 17 millió lesz – mondta a kormányfő, aki szerint vakcinabőségben vagyunk, így senkinek nem kell aggódnia.

“A KISKORÚ GYERMEKEKET A BEOLTOTT FELNŐTTEK MÉG AZ ÁGYBA IS MAGUKKAL VIHETIK”.

 






A 15 éven aluliak oltásáról egyelőre nem született döntés, Orbán szerint ebben szakmai vita folyik és nyár vége előtt biztosan nem lesz döntés, így addig türelmet kért a szülőktől.

 

Hozzátette, a magyar szabályozás szerint a 17 éven aluliakat bárhová nyugodtan magukkal vihetik a védettségi igazolvánnyal rendelkező szülők, vagy ahogy ő fogalmazott:

“a kiskorú gyermekeket a felnőttek még az ágyba is magukkal” vihetik, ezért a nyár végéig nem tervez változtatni a szabályokon.

NYUGATON DEPRESSZIÓ VAN, DE MI MÁR SZABADOK VAGYUNK.

A magyar védettségi igazolvány nemzetközi elfogadásával kapcsolatban Orbán arról beszélt, hogy a magyarral már előrébb járunk, mint az unióssal,

és „rejtett büszkeséggel” szokta mutogatni a külföldi kollégáinak, hogy nekünk már ilyen is van.

 

“Nem tudjuk, mennyivel vagyunk előrébb, de logikus azt gondolni, hogy a többi ország is eljut majd oda, ahol most Magyarország van”

– mondta Orbán, aki mivel járja a világot, azt látja, hogy a nyugati országokban

„depresszió van”, de „mi már szabadok vagyunk”

 

Az uniós zöldkártyát minden ország saját hatáskörében fogja kiadni az állampolgárainak, így a Belügyminisztérium már dolgozik a “védettségi app” fejlesztésén, amelyben feltüntetik majd a második oltást, a vakcina fajtáját, ez szinkronban lesz a többi ország saját oltási igazolványával, a plasztikkártya pedig Orbán szerint „jól van úgy, ahogy van”.

 






Elmondta azt is, ma délután döntenek arról, mikor kezdődhet meg az önkormányzatok normális működésének helyreállítása, mivel a polgármesterek már ezt követelik. Azaz hamarosan már újra az önkormányzatok dönthetnek a helyi ügyekben, és nem a polgármesterek saját jogkörükben.

„MEGMENTETTÜNK MINDENKIT, AKIT LEHETETT”.

A „mindenkit meggyógyítunk” mondását Orbán annyival finomította, hogy „megmentettünk mindenkit, akit lehetett”, szerinte az orvosok hibájából nem halt meg senki.

 

Köszönettel tartozunk az oltás szervezőinek és azoknak is, akik felvették az oltást – mondta Orbán, szerinte viszont

innentől kezdve egyéni felelősség van, hogy ki oltja be magát, a kormány bármilyen „segítséget is ad”, a következményekért nem tudnak felelősséget vállalni.

PEDOFILTÖRVÉNY: “EZ A LEGALJA MINDENNEK”

Kocsis Máté által benyújtott pedofilellenes törvényről azt mondta, a kormány nem akar beleszólni senkinek az életvezetésébe, de nem akarják, hogy a gyerekek egészséges fejlődésére valami károsan hasson, hogy a gyerekek olyasmit lássanak, ami árt nekik.

Közben tudja, hogy az ember „agyonütné azt, aki csak egy ujjal is hozzáér a gyerekéhez”, „ez a legalja mindennek”,

de nem akarnak olyan törvényt hozni, amit később megbánnának, ezér jól át kell gondolni a szabályozást – mondta.

 

A szigorítás Orbán szerint ugyanakkor elkerülhetetlen, mert az internet új csatateret nyitott, és ez szabályozást követel, hiszen a gyerekek lubickolnak az interneten, és ezeken a felületeken rossz dolgok is megjelennek.

 

Ennek a szabályozása nehéz munka, de „meg fogjuk tenni” – mondta.

TRIANONRA HETEDÍZIGLEN IS EMLÉKEZNI FOGUNK

„Persze, volt egy országvesztés, hetedíziglen sem fogjuk elveszíteni, de akiket elszakítottak tőlünk, azok lélekben mindig velünk maradtak” – mondta Trianonnal kapcsolatban, amelyre szerinte jobban emlékszünk ma, mint 11 éve.

 

Hozzátette azt is, hogy Széchenyitől olvasta, hogy akit kővel dobálnak, akkor azokból a kövekből lépcsőt kell építeni.

 

“Nem akarunk úgy élni, hogy egy örökre vereségre ítélt népnek gondoljuk magunkat” – mondta Orbán, aki szerint az összetartozás napja erre egy kísérlet arra, hogy kijöjjünk a veszteségérzetből, hiszen „a gyengével senki sem akar barátkozni”.

(telex/24.hu nyomán) |forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top