Politika

Megszavazták: Orbánék ingyen átadják az állami ingatlanokat a kínai spicliképzőnek

nyugatifeny.hu

Egy lépéssel közelebb kerültünk a Fudanhoz.






A Parlament kormánypárti többsége 134 igen és 25 nem szavazattal megszavazta a Fudan Hungary Egyetem Alapítvány létrehozását és azt, hogy ingyen átadják a még tervezés alatt álló beruházásnak a fejlesztési terület legértékesebb, Duna-parti telkeit.

 

A kormánypártok mellett a független Volner János, Fülöp Erik és Ritter Imre nemzetiségi képviselő szavazott igennel, a Jobbik, a Mi Hazánk Mozgalom képviselői és a Jobbikból korábban kilépett, ma független képviselők nemmel szavaztak.

 

A DK, az MSZP, az LMP, a Párbeszéd és a Momentumhoz csatlakozott független képviselők ezen a szavazáson sem vettek részt.

 






A Fudan Egyetemet fenntartó alapítvány létrehozásával a kormány gondoskodott arról, hogy az alapító jogok gyakorlásával a majdani kormány ne szólhasson bele az intézmény működésébe. Illetve ingyen átadják a még tervezés alatt álló beruházásnak

a fejlesztési terület legértékesebb, Duna-parti telkeit, valamint a Nagyvásárcsarnok felújításra kijelölt műemlék épületeit.

 

A most elfogadott törvényjavaslattal a Diákvárost áttolják a korábbi tartalékterületekre.

(telex.hu nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top