Politika

Százmilliárddal pumpálták fel Orbánék azt a magántőkealapot, amiből termőföldeket vesznek külföldön

nyugatifeny.hu

Hogy megteremtsék a hazai mezőgazdasági vállalkozások nemzetközi terjeszkedésének alapjait.






Magyar Közlönyben péntek este jelent meg az a rendelet, amely szerint Orbán Viktor arra utasította Szijjártó Péter külügyminisztert, hogy szeptember végéig hozza létre a Termőföld Magántőkealapot,

amelynek az a célja, hogy a kelet-közép-európai régióban termőföldet vásároljanak,

“megteremtve ezáltal a hazai mezőgazdasági vállalkozások nemzetközi terjeszkedésének alapjait”.

 

A rendelet szerint az alapkezelőt Szijjártó Péter „az Eximbank Zrt. szakmai támogatása mellett” választhatja ki, és ezen keresztül 400 millió euró (~143,8 milliárd forint) keretösszeggel alakulhat meg Termőföld Magántőkealap.

 

Ennek a pénznek a 70 százalékát,

azaz 280 millió eurót (~ 100 milliárd forintot) a magyar állam biztosítja a költségvetésből.

 






A kormányhatározatból ugyanakkor nem derül ki, hogy miért nevezhető magántőkealapnak a többségében állami pénzből létrejövő intézmény, illetve hogy mi lesz a maradék 30% forrása.

 

Ahogy azt sem részletezik, hogy a kelet-közép-európai régión belül hol vennének földeket, de a szomszédos országok közül például Romániában és Szlovákiában ezt engedik a törvények.

 

Romániában már 2015-ben kimutatták, hogy a termőföldek közel 40 %-a került külföldi tulajdonba, amely azért is jelent problémát, mert a külföldi befektetők kiszorítják a helyi közösségeket a termőföld használatából.

 

Így például Mészáros Lőrinc 2019-ben 1290 hektárnyi földet vásárolt fel Arad és Bihar megyében.

 

(444.hu/ hvg.hu nyomán) |forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!




Kattints a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top