Politika

Információbiztonsági szakértő: Varga Judit viheti el a balhét a kémbotrány miatt

nyugatifeny.hu

A bizonyítékok miatt ezt már nem tudja letagadni a kormány.






“Vagy a szolgálatoknak kell elvinniük a balhét, vagy Varga Juditnak, és van egy tippem, hogy melyikük fogja” — írta a vasárnap kirobbant Pegasus-botránnyal kapcsolatban közösségi oldalán Nemes Dániel információbiztonsági szakértő, szúrta ki a HVG.

 

Mint kiderült, már évekkel ezelőtt elkezdték használni magyar célszemélyek ellen is az NSO nevű izraeli kibercég okostelefonok feltörésére alkalmas kémprogramját, a Pegasust – derítette ki a Direkt36 egy nemzetközi tényfeltáró projekt részeként.

 






Többek közt ügyvédeket, üzletembereket és újságírókat hallgattak le a szoftverrel.

 

propagandamédia és a kormány elég vontatottan, és az örökzöld Soros-kártyával kezdett reagálni a botrányra, a DK pedig feljelentést tett az ügyben.

 

Az NSO (a Pegasus gyártója) közleményben reagált a kirobbant botrányra: határozottan tagadják a felmerült vádakat, és rágalmazási pert akarnak indítani.

 

Nemes Dániel információbiztonsági szakértő elemezte a helyzetet Facebook-oldalán.

“Az NSO azt állítja, hogy a Pegasus-adatok nem az ő szervereikről kerültek ki, mert ők ilyet nem tárolnak.

Hazudnak.

1. A Forbidden Stories egy teljes listát dolgozott fel, tucatnyi országban. Ha az NSO nem tárolja az adatokat központilag, akkor csak úgy juthattak hozzá, hogy minden egyes ügyfelet (tucatnyi nemzetállami titkosszolgálatot!) feltörtek, sőt, előtte megtudták, hogy melyek azok a titkosszolgálatok, akik egyáltalán a rendszert használják.

Már az utóbbi is komoly fegyvertény lenne, az előbbi pedig könnyen beláthatóan a lehetetlennel határos.

Kivéve persze, ha az NSO és az ügyfelek közötti kommunikációt sikerült megfigyelni és abba belenyúlni, és azon keresztül bemenni. Ez nem teljesen kizárt, de nagyon valószínűtlen.

Tehát mégis az van, hogy az NSO-nál megvoltak legalábbis a megfigyeltek alapadatai. Ezt az is alátámasztja, hogy a Kashoggi-gyilkosságban való érintettségüket cáfolják (ha nincs adatuk, milyen alapon cáfolják?).






2. Az viszont simán elképzelhető, sőt, valószínű, hogy a helyi szolgálatok úgy szerződtek, hogy a megfigyeltekről az NSO-hoz sem jutnak ki adatok. Tekintettel arra, hogy ezek — rendeltetésszerű használat esetén — nemzetbiztonságilag a legkényesebb információk közé tartoznak, hiszen nagyrészt kémek és informátoraik lebuktatására szolgálnak, ez alapvető elvárás.

Különösen, ha valaki nem akarja a Moszaddal megosztani a listát.

Kérdés, hogy a szaudi és emirátusokbeli szolgálatok mennyire akarják a Moszadnak kiadni a potenciális információforrásaik listáját?

Magyarul az NSO átverte az ügyfeleit, nemzetállami titkosszolgálatokat. Ez elég ciki az NSO-nak és a Moszadnak is. Utóbbinak nem az átverés az: mégiscsak jó arról is tudni, hogy épp a Moszad ügynökeit próbálják lebuktatni az arabok. A lebukás nem jön jól.

3. A hazai narratíva nyilván a külföldi kommunikációs támadás lesz, mivel a lehallgatások tagadása a bizonyítékok fényében egyre reménytelenebb (ergo rá kell majd kanyarodni arra, hogy ha volt is ilyen lehallgatás, azt nem a magyarok csinálták — ami persze ha igaz lenne, a magyar szolgálatoknak lenne ultra ciki, akik pedig egyáltalán nem rosszak, sőt. Viszont ezt a balhét kommunikációban vagy nekik kell elvinni, vagy

Varga Juditnak,

és nekem van egy tippem, hogy melyikük fogja.).

Snowdennel (aki szerint a Magyar Kormány reakciója a lehető leggyanúsabb) most nem fárasztanálak benneteket (bár ő ugye a legkevésbé sem az amerikai szolgálatok embere), én egyáltalán nem vagyok egy Snowden-rajongó.

Viszont a Magyarország elleni támadás akkor állhatna meg, ha csak mi lennénk a listán. De nem, Magyarország csak egy — bár nekünk nyilván a legfontosabb — a tucatnyi ország közül, ami kellően illusztris lista a fél- és háromnegyed diktatúrákkal, lefejezésekkel és élve feldarabolásokkal, viszont Magyarország az egyetlen EU- és NATO-tag.

Azért nehéz kommunikáció ez, mert még a Moszaddal és az NSO-val szorosan együttműködve se könnyű legalább valamennyire hihetően kimozogni. Miután viszont ez az NSO-nak vszínű a vége, a Moszadnak meg iszonyú ciki, ők elsősorban magukat fogják védeni, és csak addig lesznek együttműködőek, amíg ez az érdekük.

Márpedig legfeljebb ők tudhatják, vagy inkább csak sejthetik, hogy milyen infók vannak még talonban, amik a következő napokban, hetekben napvilágot látnak.

Az biztos, hogy még izgalmasabb lesz.”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top