Politika

Dobrev Klára: Csak az tud majd kormányozni, aki elszámoltat és lebontja a NER rendszerét (+videó)

nyugatifeny.hu

Elmondta, mi lenne az első lépése kormányváltás után.






Facebook-videót tett közzé Dobrev Klára, amelyben elmondta,

azonnali elszámoltatásra van szükség kormányváltás után.

 

A DK miniszterelnök-jelöltjéről egy utcafórumon készült a videó, amikor elmondta, mit tart a kormányváltás utáni legfontosabb lépésnek.

 

A politikus az utcafórumon készült videóban arról beszélt, tudja, hogy a 2010-es kormányváltás előtt is volt korrupció Magyarországon. Azt is elmondta, Svédországban és Hollandiában is jelen van a korrupció, azzal a különbséggel, hogy

Magyarországon ez a rendszer sajátossága.

 

Elmondta, a nyugati demokráciákban a korrupció egy olyan bűncselekmény, ami miatt börtönbe lehet kerülni, ezzel szemben

Magyarországon a kormány “az egész Parlamentet arra használja, hogy a köz vagyonát meglopja“.

 

Ezt a cselekedetet Dobrev az állam rabul ejtésének nevezte.

 






A miniszterelnök-jelölt szerint a jelenlegi kormány az Országgyűlésben bármiről dönthet, amiről csak akar. Úgy véli, az új kormány nem fog tudni kormányozni, “ha nem tesz igazságot, ha nem szerzi vissza az ellopott vagyont“.

 

Szerinte nem lehet abban bízni, hogy a Fidesz által kialakított struktúrán belül lehet majd kormányozni Orbánék leváltása után.

“Az fog tudni kormányozni, aki lebontja a NER rendszerét.

 

Én legalábbis erre készülök!” — jelentette ki Dobrev Klára.

 

A Dobrev Klára utcafórumán készült videót itt lehet megnézni:

(Dobrev Klára/Facebook) |forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top