Politika

A német sajtó attól hangos, hogyan használja Orbán a hatalmi céljaira a Pegasus kémszoftvert

nyugatifeny.hu

Nem állt meg a hír a magyar határnál.






Véleménycikk jelent meg a Deutschlandfunk nevű német kulturális rádiócsatorna weboldalán a Pegasus-botránnyal kapcsolatban. A portálon arról írtak, hogy az izraeli kémszoftver olyan “digitális méreg”, amelyet a sajtó- és véleményszabadság ellen kívánnak bevetni az érintett kormányok.

Legjellemzőbb példaként a magyar Orbán-kormányt említették.

 

A szerző úgy gondolja, az Európai Uniónak nem szabad pénzelnie a demokrácia temetését. Szerinte a tekintélyuralmi hatalmi törekvésekkel bíró, uralkodni akaró vezetőknek van szüksége az olyan kémprogramokra, mint amilyen a Pegasus.

 

A cikkíró kiemelte, a szoftverrel magyar újságírókat és civil jogvédőket figyeltek meg, és ez az információszabadság elleni súlyos támadás. Azt is megemlítette, hogy bár Izrael vezetése ellenőrzi a szoftver felhasználását, azt mégis megkaparinthatta a magyar kormány.

 






A szerző szerint hiába tagja az Európai Uniónak Magyarország és Lengyelország, a jogbiztonság és a szabadság mégis veszélyben van. Ezt sikerült tovább fokozni a kémkedéssel, amelyet a sajtószabadság elleni akciónak tekint a cikk írója.

 

Úgy látja, az autokrata vezetők minden külső kontroll nélkül akarják a hatalmat gyakorolni, éppen emiatt nem tűrik a kontrollt, a kritikát, az igazságszolgáltatást és a szabad sajtót sem. “A demokráciával indokolják uralkodni vágyásukat. De ez a demokrácia eltorzítása, ami

különösen álnok módon zajlik Magyarországon és Lengyelországban”

— olvasható a véleménycikkben.

 

Zárásként arról olvashatunk, hogy a demokrácia nem csupán abból áll, hogy szavazhatunk a választásokon, de értékközösséget is feltételez. A demokrácia elve azonban a szerző szerint nem érvényesülhet zaklatással, megfélemlítéssel és uszítással.

(Népszava nyomán) |forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top