Politika

Orbán minyonja szerint szét fog szakadni az Európai Unió

nyugatifeny.hu

Minden lényeges kérdésre választ kaptunk, köszönjük.






“Szét fog szakadni az Európai Unió” címmel jelentetett meg egy írást Fricz Tamás a Magyar Nemzet hasábjain hétfőn este.

 

A propagandista szerint egy lassan hetven éve tartó konfliktus teremtett válságot az Unióban. Fricz úgy gondolja, hogy a tagállamok közötti szerződések jellemzője, hogy

“nyíltan a többségi döntések számát s ezzel a föderális elemet növelte az unióban”.

 

Úgy véli, két államszövetségi koncepció között éleződött ki markáns konfliktus az utóbbi időben, és

“ebben a szembenállásban Magyarországnak a szuverenista oldalon meghatározó szerep jutott”

— fogalmazott, hozzátéve, hogy egy Nyugat-Kelet törésvonal is kialakult az utóbbi években, ez pedig

“még nehezebbé teszi a megoldást az eltérő történelmi, kulturális és értékrendi beállítottságok között”.






 

Úgy gondolja, hogy a közép-európai országok nem nyugodtak bele a francia–német tengely irányításába, mégpedig azért nem,

“mert a két központi hatalom szándékai számos kérdésben

sértik a közép-európai országok nemzeti érdekeit”.

 

A dolgozatban arról értekezik, hogy a törésvonal minden eddiginél élesebb a globalista elvek és a nemzeti szuverenitás elvei között.

 

“Megítélésem szerint a válság és a két világnézet, kulturális és értékbeli beállítottság közötti törésvonal olyan mértékben elmélyült – gondoljunk csak a magyar gyermekvédelmi törvény elleni, példátlanul penetráns és intoleráns támadásra –, hogy ma már számomra az is kérdés, hogy jelenlegi formájában egyben maradhat-e az unió.”

— zárja az írást Fricz.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top