Politika

Megszólalt a Honvédelmi Minisztérium: Ezért áll le három napra a Honvédkórház szeptemberben

nyugatifeny.hu

Megerősítették dr. Kunetz Zsombor felvetését.






Beszámoltunk róladr. Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakértő Facebook-oldalán adott hírt arról, hogy szeptember 11-e és 13-a között leáll az egészségügyi ellátás a Honvédkórház központi telephelyén.

 

Az egészségügyi szakértő bejegyzésében arra is felhívta a figyelmet, ebben az időszakban rendezik az eucharisztikus kongresszust, amelyen Ferenc pápa is részt vesz. A szakértő megjegyezte, a leállásról a határozat szerint nem a Honvédkórház döntött, hiszen arról az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központot (NNK), az indokot azonban nem pontosították.

 

Ezt követően a Honvédelmi Minisztérium a hvg.hu megkeresésére hétfő délután közölte, valóban az

Eucharisztikus Kongresszus egészségügyi biztosítása miatt áll le a Honvédkórház Róbert Károly krt.-i telephelye szeptember 11. és 13-a között.

 

“A tömegrendezvénnyel összefüggő előkészületek részeként, a biztonságos betegellátás érdekében szeptember 11-13. zárónapokra, amikor a Kossuth téren és a Hősök terén nagy létszámú szentmise várható, az NNK a Honvédkórház Róbert Károly krt.-i telephelyét jelölte ki a rendezvény egészségügyi biztosítására, ez idő alatt más kórházak vesznek át bizonyos ellátásokat”

– írta a tárca.






 

Dr. Kunetz Zsombor ugyanakkor bejegyzésében arról is írt, a kijelölt kórházak nem biztos, hogy képesek lesznek teljesen átvállalni a Honvéd Kórházból érkező betegeket, ezért a szakértő szerint logikusabb megoldást jelentett volna a Kiskunhalasi 150 ágyas mobilkórház.

 

“Persze ehhez személyzet is kellene, amit éppen ez a kormány üldöz el a pályáról oly vehemensen”

– fogalmazott az egészségügyi szakértő.

(hvg.hu nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top