Politika

Dobrev Klára: Orbánék beismerték, hogy az abortusz szigorítása mellett vannak

nyugatifeny.hu

Nemrég egy lengyel anya halt bele Európa legszigorúbb abortusztörvényébe, a Fidesz szerint ez rendben van.

Brüsszelben tartózkodik Dobrev Klára, az Európai Parlament alelnöke. Az EP-ban csütörtökön arról a javaslatról szavaztak, amely a lengyel nők számára

biztosítaná a biztonságos és ingyenes abortuszhoz való hozzáférést.

 

Mint ismeretes, szeptemberben egy 30 éves lengyel nő halt meg szeptikus sokkban amiatt, mert orvosai nem végezték el rajta az esetében életmentő abortuszt, ehelyett a lengyelországi terhességmegszakításokat korlátozó törvény miatt inkább a magzat elhalására vártak.

 

Csütörtökön az Európai Parlament egy állásfoglalásról szavazott, amelyben a képviselők felszólítják a lengyel kormányt, hogy vonja vissza a nők életét veszélybe sodró döntést

a terhességmegszakítás betiltásáról.

 

373 szavazattal, 124 ellenszavazat és 55 tartózkodás mellett fogadták el az állásfoglalást, a magyar kormány azonban nemmel szavazott.

 

Dobrev Klára, az EP alelnöke Facebook-oldalán kommentálta az ügyet:



A Fidesz éppen most szavazta le azt a javaslatot, amely biztosítaná a lengyel nők számára is az ingyenes és biztonságos abortuszhoz való hozzáférést állami kereteke belül.

A Fidesz ezzel nyíltan az abortusz szigorítás mellé állt annak ellenére, hogy bebizonyosodott, a múltszázadi felfogású, bigott lengyel szabályok miatt halt meg egy nő.

A legjobb lesz felkészülni arra, hogy a Fidesz Magyarországon is

hasonló abortuszszigorításra készül.

Pedig ideje lenne végre megérteni, hogy a politikusok nem dönthetnek mások életéről. A gyerekvállalás magánügy, politikai akarattal senkit nem lehet erre kényszeríteni.

 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top