Politika

Bige László szerint Orbán Viktor engedélyével magánhadseregként használják ellene a hatóságokat

Bige László - Fotó: Balázs Attila / MTI

Bige László milliárdos, a Nitrokémia Zrt. tulajdonosa szerint Csányi Sándor OTP-vezér Orbán Viktor miniszterelnök engedélyével évek óta az állami hatóságokat magánhadseregként használva próbálja tönkretenni őt, és így akarja megszerezni a cégbirodalmát.

A Tiszamenti Vegyiművek hatósági ellenőrzéseiről elmondta, hogy

kihallgatáskor azt is kérdezték, hogy hol engedtük bele a Tiszába a kénsavat. Mondtuk nekik, hogy kénsavat azért gyártunk, hogy eladjuk, nem azért, hogy a Tiszába engedjük.

 


Az ügyben három éve nem történt vádemelés, a vállalkozó szerint azért, mert

a legnagyobb problémája a hatóságoknak a bírósággal van, mert a bíróságokat, úgy tűnik, egyelőre még nem tudta maga alá gyűrni a hatalom. Azt gondolták, hogy a pártházban megírják az ítéletet, a falu bolondja meg kihirdeti, de nem sikerült. Bár a razziák után eleinte úgy gondoltam, hogy első felindulásból becsukom a szolnoki gyáramat.

 

Ezt végül azért nem tette meg, mert

nekik az sem lett volna elég. De én akkor is megleszek még, ha ezek már nem lesznek sehol

− olvasható a Szabad Európa oldalán megjelent interjúban.

 


Bige szerint az ellene indult támadások mögött Csányi Sándor OTP-vezér áll, de

Orbán Viktor nélkül nem működik ez. Se Polt Péter, se Pintér Sándor nem működik nélküle. Mindenkinek engedélyt kell kérni. Ez így működik.

 

Hozzátette:

Én éltem egy másik diktatúrában, Romániában, ahol a diktátort Ceaușescunak hívták. Most is elmehetnék, de nem vagyok az a feladós típus. Pedig megüzenték nekem, hogy ha elmegyek innen, békén hagynak, akkor nincs probléma.
Szerintem senki nem megy miniszterelnökként nyugdíjba. Előbb-utóbb ennek a rendszernek is vége lesz.

 

Szolnoki, annak idején ellenőrzés alá vett gyáráról a tulajdonos elmondta:

Most megépítjük az új kénsavgyárat, folyamatban van az építése. Nem mondtuk senkinek, nem jelentettük be a sajtóban. Megrendeltünk hozzá mindent, és jövő nyáron új kénsavüzemet fogunk építeni. Csak azért is…

(Index) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top