Politika

Kapkod a Fidesz: Jakab Péter rokonainak hitelből fizetett panellakásaiból kreáltak ingatlanbotrányt

Fotó: unsplash.com

Szürreális leleplező cikket írt a Fidesz-közeli Mediaworks kiadó alá tartozó Bors nevű bulvárlap Jakab Péterről. A névtelen szerzőtől származó történet szerint a Jobbik elnökének családja „sorra veszi a lakásokat” Kelenföldön, és ezt olyan ingatlanokkal igyekeztek bizonyítani, melyeknek a hivatalos iratok szerint sincs semmi közük az ellenzéki politikushoz.

 

Persze a lejárató anyag szerint ez azért van így, mert Jakab strómanként használja családtagjait – ezt nagyságrendekkel nagyobb összegek esetében számos kormánypárti politikusnál láthattuk már -, de Jakab szerint egyszerűen arról van szó, hogy a lap fogta a rokonai saját otthonait, és úgy állította be, mintha azok az övéi lennének.

„Van egy nővérem. Bolti eladó.

Van egy sógorom is, aki rendőrként húzza az igát, reggeltől estig.

És van neki egy édesanyja, aki meg könyvelőként dolgozott, ma már nyugdíjas.

Nekik összesen van 3 panellakásuk Kelenföldön. Mindhármat hitelből vették, amit még most is fizetnek. Az egyiket a kétezres évek elején, amikor én még egyetemista voltam, a másikat 2007-ben, amikor tanárként dolgoztam, és a harmadikat meg tavaly, gondolom azért, hogy majd a gyermeküknek legyen hol laknia.”

– árulta el Jakab Péter az ingatlanok valódi hátterét a Facebookon.

„Nem tudom, hogy ebben mi a szenzáció, de mivel a Fidesz ma azt írta, hogy ez az én családi ingatlanbirodalmam, és ez botrányos, gondoltam leírom. A kormány szerint biztosan hajléktalannak kellene lennie az összes rokonomnak, de talán egy panelt ők is megérdemelnek, még ha csak hitelből is. Főleg azok után, hogy ők keményen dolgoznak, nem úgy, mint azok, akik villákban, esetleg a budai várban élnek lopott pénzből, vagy épp szinte ingyen.”

– fogalmazott.



 

 

Szóval, ha az Ön szüleinek, testvéreinek is van a nevükön ingatlan, vigyázzon, nehogy megírja a Bors, hogy Ön egy panel-ingatlanmágnás!

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top