Politika

Szijjártó Péter bejelentette, indul a magyar űrstratégia, január végéig lehet jelentkezni asztronautának

Fotó: Alfahír

Megkezdődött a felkészülés a magyar űrstratégia végrehajtására, amelynek legfőbb célja egy magyar kutatóűrhajós felküldése az évtized közepén a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Portóban.

 

Az MTI azt írja, a politikus az Európai Űrügynökség miniszteri szintű ülésén arról számolt be, hogy a kormány idén elfogadta az első nemzeti űrstratégiát a következő tíz évre vonatkozóan.

 

Ennek keretében pedig már meg is kezdődött a magyar űrhajós kiválasztásának folyamata, a jelentkezési határidő január végén jár le. Az űrhajós feladatai közé tartozik majd, hogy dozimetriai, anyagtani, űrbiológiai, gyógyszerészeti teszteket és kísérleteket végezzen.

Emellett cél annak a berendezésnek a telepítése is, amelyet jelenleg fejlesztenek egy közös magyar-orosz projekt keretében az űridőjárás jobb előrejelzése érdekében. Ezen stratégia keretében megkezdődött az előkészítése egy magyar telekommunikációs műhold Föld körüli pályára bocsátásának és a kapcsolódó földi szegmens fejlesztésének is.

Magyarország ugyanis 2024-től húsz éven keresztül rendelkezik majd egy geostacionárius pályaszakasz üzemeltetési jogával, így ismét saját telekommunikációs műholdja lehet

– közölte.



 

Szijjártó elmondta, hogy a kormány pénzügyi alapot hozott létre a szektorban tevékenykedő magyar cégek támogatására. Emellett tizenhét magyar egyetem együttműködésével kidolgoztak egy, versenyképes tudást biztosító űrtudományi kiegészítő képzést.

Bár Magyarország egyértelműen kis ország, kommunista múltunk rendkívül kevés pozitív hatásának egyike, hogy szert tettünk bizonyos kapacitásokra az űrkutatást illetően, ezért próbálunk aktívak lenni

– magyarázta Szijjártó.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top