Politika

Müller Cecília: Egy egészséges fiatal megfertőződése esetén is súlyos lefolyása lehet a betegségnek

YouTube

Az országos tisztifőorvos mindenkit arra kér, hogy vegye fel a harmadik oltást is, mert a koronavírus újabb változatainak a megjelenése miatt a szervezetnek többlet antigénhatásra van szüksége – írja az MTI.

 

Müller Cecília a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában arra hívta fel a figyelmet, hogy november 22. és 28. között oltási hetet szerveznek Magyarországon. A már jól ismert kórházi és az újonnan nyitott oltópontokon reggel 7 és 19 óra között – előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül is – várják azokat, akik fel szeretnék venni az első, a második vagy a harmadik oltást.

 

A tisztifőorvos az oltási héttel kapcsolatos várakozásairól úgy fogalmazott: “nagyon bizakodó vagyok és az is szeretnék maradni”. Hiszen “az emberek már a saját szemükkel és tapasztalataikkal is láthatják”, hogy a védőoltás a legalapvetőbb védelmi eszköz a koronavírus-járvány leküzdésében.

 

“Bizakodó vagyok, hogy a józan ész felülkerekedik az aggodalmak, a tévhitek és a dezinformációk fölött” – hangsúlyozta.


 

Arról, hogy az oltások biztosította védettség a korábbi egy évre becsülttel szemben 4-6 hónapig tart, Müller Cecília azt hangsúlyozta: az eredeti vuhani törzshöz képest már rengeteget változott a vírus genetikai állománya, abban nagyon sok mutáció következett be.

 

“A negyedik hullámban éppen a delta típussal küzdünk” – jegyezte meg.

 

Mivel a vakcinákat az eredeti, vuhani változatra fejlesztették ki, ezért szükséges a variánsok miatt megerősítő oltást is felvenni – magyarázta, egyúttal mindenkit a harmadik oltás felvételére buzdított, aki már legalább négy hónappal ezelőtt magkapta a vakcina második dózisát.

 

A variánsokra utalva kiemelte: pont ez az oka, hogy nem lehet megmondani, meddig tart a vakcinák védelmi képessége. Hozzátette: a nemzetközi tapasztalatokkal összecsengve Magyarországon is azt látják, hogy valamennyi vakcina esetében 4-6 hónappal a második oltás után csökken a szervezet immunválasza. Ez a sejtes immunitásra és az ellenanyagszintre egyaránt igaz – fűzte hozzá.

 


A vírus megváltozása miatt többlet antigénhatásra van szüksége a szervezetnek ahhoz, hogy a védelmi szintet az első két oltás által biztosított 80-90 százalékos szintre emelje – mutatott rá az országos tisztifőorvos.

 

Kiemelte, hogy a koronavírus megváltozásával a kórokozó “viselkedése” is megváltozott, ezért is tud most a delta típus “rendkívül gyorsan, rendkívül sokakat megfertőzni rendkívül veszélyes formában”.

 

Müller Cecília arra figyelmeztetett: egy makkegészséges fiatalnak sincs semmilyen garanciája arra, hogy megfertőződése esetén nála nem súlyosan zajlik a betegség. Ezért fontos az egyéni védelem – hangsúlyozta.

 

A tisztifőorvos jelezte azt is, hogy az oltási hétbe bevont oltópontok listája megtalálható a koronavirus.gov.hu oldalon. Időpontot foglalni az oltási hét alatt is lehetséges, az időpont nélkül érkezőket érkezési sorrendben oltják be.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top