Politika

Szlávik János: a kórházba került koronavírusos betegek 80-90 százaléka oltatlan

mfor.hu

Szerinte nemsokára szóba jöhet a negyedik oltás is.

A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az ATV Heti Napló Sváby Andrással című műsorában beszélt az osztályán tapasztalható terheltségről és a hazai járványhelyzetről.

 

Azt mondta, nála telítettség még nincs, a kórház intenzív osztályán viszont már van, ott folyamatosan 100 százalékon pörög a munka. Elmondta, hogy a kórházba került koronás betegek 80-90 százaléka oltatlan. Olyanok is vannak persze, akik az oltás ellenére is bekerülnek a kórházba, de utóbbiak általában nem kerülnek intenzív osztályra, és meg is gyógyulnak.

 

Szlávik szerint a fekvőbeteg osztályon ennél árnyaltabb a kép, ide ugyanis azok is bekerülhetnek, akik beoltatták magukat, de mondjuk idős koruknál fogva vagy krónikus betegségeik miatt intézményi ellátásra szorulnak. Szlávik hangsúlyozta, hogy az kijelenthető, hogy mint a többi országban, úgy Magyarországon is az oltatlanok vannak nagy veszélyben.

 

A főorvos úgy vélte, a kötelező oltásokat olyan betegségek ellen kell bevezetni, amit el lehet törölni a Föld színéről, ilyen például a fekete himlő, a koronavírus viszont nem ilyen, az folyamatosan mutálódik, nehéz lenne ellene kötelező oltásokkal harcolni. Szlávik azt mondta, itthon még jó néhány lépés van ahhoz, hogy eljussunk a kötelező oltások elrendeléséig.



 

Szlávik arról is beszélt, hogy az oltásellenesek felét lehetetlen meggyőzni, ők olyan eszméket hisznek, amik miatt nem fogják magukat soha beoltatni, de a másik felüket még meg lehet győzni szerinte, a jövő hétre hirdetett oltási kampány náluk eredményt hozhat.

 

Azt is elmondta, úgy tűnik, nemsokára szóba kerülhet a negyedik oltás, ugyanis elképzelhető, hogy bizonyos időközönként újra kell majd oltatnia magát az emberiségnek.

(ATV) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top