Politika

Szlávik János elképzelhetőnek tartja, hogy további járványügyi intézkedéseket kell hozni

Szlávik János - Forrás: MTI

A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa elmondta, hogy náluk az intenzív osztály tele van, az ott kezelt koronavírusos betegek 80-90 százaléka oltatlan. 

Hozzátette: úgy tűnik, nemsokára szóba kerülhet a negyedik oltás, ugyanis elképzelhető, hogy bizonyos időközönként újra kell majd oltatnia magát az emberiségnek.

 

Szlávik János az ATV Heti Napló Sváby Andrással című műsorában azt mondta, az ő osztályán sok beteg van, de még nem mondható telítettnek, ez azonban az intenzív osztályról már nem mondható el, ott szinte folyamatosan száz százalékon pörög a munka.

 



Elmondta, hogy sok oltatlan beteg van, és vannak olyanok is, akik az oltás ellenére is bekerülnek a kórházba, de utóbbiak általában nem kerülnek intenzív osztályra, és meg is gyógyulnak. Szlávik János elmondta, hogy az intenzív osztályra jellemző, hogy 80-90 százalék az oltatlan betegek aránya, de a fekvőbeteg osztályon ennél árnyaltabb a kép, ide ugyanis azok is bekerülhetnek, akik beoltatták magukat, de mondjuk idős koruknál fogva vagy krónikus betegségeik miatt intézményi ellátásra szorulnak. A főorvos hangsúlyozta, hogy az kijelenthető, hogy mint a többi országban, úgy Magyarországon is az oltatlanok vannak nagy veszélyben.

 

Felhívta a figyelmet, hogy az oltás után a védettség idővel csökken, ezért próbálják buzdítani az embereket a harmadik adag vakcina felvételére is.

Arra a kérdésre, hogy a járványügyi adatokat tekintve miért vagyunk a világ élvonalában, a szakember azt mondta: ez egész Európára jellemző most, Romániára, de akár Németországra, Belgiumra is. A dolgoknak ugyanis csak egy része az átoltottság, itt szerepet játszanak a lezárások, vagy akár a védettségi igazolvány használata, tehát ez komplex dolog – tette hozzá.

 

Szlávik János szerint különböző intézkedéseket kell meghozni ahhoz, hogy ezt a járványt le lehessen törni, az is elképzelhető, hogy további intézkedésekről kell majd a közeljövőben dönteni, mert a szennyvízben emelkedik a víruskoncentráció, ami azt jelenti, hogy a következő két hétben nem számíthatunk arra, hogy a helyzet javulni fog.

 

Az infektológus főorvos szerint az oltási hajlandóságot különböző módokon lehet emelni, ennek legsúlyosabb változata a kötelező oltás bevezetése, de szerinte Magyarországon azért még vannak más módszerek, amikkel ezt növelni lehet.



Szerinte kötelező oltásokat olyan betegségek ellen kell bevezetni, amit el lehet törölni a Föld színéről, ilyen például a fekete himlő, a koronavírus viszont nem ilyen, ez egy folyamatosan jelenlévő, változó megbetegedés, ami ellen nehéz lenne kötelező oltásokkal harcolni.

 

Azzal kapcsolatban, hogy Ausztriában bevezetik a kötelező koronavírus elleni védőoltást, Szlávik János azt mondta: a szomszédban meghozott intézkedések szigorúak, de Magyarországon még jó néhány lépés van ahhoz, hogy idáig eljussunk.

 

Az oltásellenesek felét lehetetlen meggyőzni, ők olyan eszméket hisznek, amik miatt nem fogják magukat soha beoltatni, de a másik felüket még meg lehet győzni szerinte, a jövő hétre hirdetett oltási kampány náluk eredményt hozhat.

 

A szakember figyelmeztetett, hogy a koronavírus nem olyan, mint az influenza, úgy tűnik, itt 4-6 havonta fel kell frissíteni az immunrendszert. Nem csak azért, mert csökken a védettség, hanem mert újabb variánsok jönnek. Hozzátette: úgy tűnik, nemsokára szóba kerülhet a negyedik oltás, néhány országban már ez napirenden van, elképzelhető, hogy bizonyos időközönként újra kell majd oltatnia magát az emberiségnek.

 



A gyógyszeres kezelésre jelenleg a favipiravir áll rendelkezésre, a betegség első öt napján lehet ezzel próbálkozni, de ma már vannak olyan gyógyszerek, amik hamarosan eljutnak majd hozzánk is, az egyik 50, a másik 89 százalékban akadályozza meg, hogy az illető intenzív osztályra kerüljön vagy meghaljon – mondta a főorvos. (atv.hu)

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top