Politika

Nagy a baj: Csütörtökön az egész budapesti tömegközlekedés leállhat Orbánék miatt

nyugatifeny.hu

Akkor elfogy a BKV pénze.

November 25-ig tart még ki a BKV költségvetése — írta kedden a Népszava.

 

A lap szerint a főváros vezetése fontolóra vette a tömegközlekedés teljes leállítását, de arról egyelőre nem született döntés, hogy ez mikor és milyen hosszú időre történhet meg.

 

A lap emlékeztet, hogy a tömegközlekedés finanszírozását 60 százalékban a főváros, 33 százalékban a jegybevételek és 7 százalékban állami támogatás biztosítják.

 

Az állami támogatás 12 milliárdot tesz ki egy évben, de

idén egyetlen forintot sem kapott a BKV az államtól.

 



Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes már korábban jelezte, hogy ebből gond lehet, és emiatt korlátozó intézkedésekre is sor kerülhet a budapesti tömegközlekedésben.

 

Jelenleg abban bízik, hogy szerda éjfélig megkapják a támogatási szerződés tervezetét, eddig ugyanis még azt sem látták.

 

Amennyiben szükség lesz a leállásra, az utasokat előre tájékoztatják majd, hangsúlyozva, hogy a BKV a kormány miatt nem tud működni.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top