Politika

Müller Cecília nagyon boldog: Szerinte óriási sikert értek el

nyugatifeny.hu

Nagy az öröm.

Videót közölt a magyar kormány a Facebook-oldalán, amelyben Müller Cecília beszél. A videóban az országos tiszti főorvos arról beszélt, nagy a forgalom az oltópontokon, úgy fogalmazott, “az emberek meghallották a megszólításunkat“.

 

Arról számolt be, az oltási akcióhét első napján,

hétfőn több mint 131 ezren oltatták be magukat, közülük 105 ezren a harmadik dózist kapták meg.

 

Az első vakcinadózist csak 18 ezren vették fel, Müller szerint ők elindultak azon az úton, amely során védettek lesznek.

 

Én köszönöm azt, hogy felismerték ennek jelentőségét, felelősséget éreznek saját és embertársaik egészsége iránt is” — jelentette ki. Kiemelte, az oltási akcióhéten 7 és 19 óra között várják az érdeklődőket.

 


Müller arra kérte azokat, akik még egyáltalán nem oltatták be magukat koronavírus ellen, hogy éljenek a lehetőséggel. Akiknek az első két vakcina beadása óta 4-6 hónap már eltelt, azokat a tiszti főorvos a harmadik dózis beadatására kérte. Szerinte nem válogat a vírus, és a leghatékonyabb védekezést az oltás jelenti.

 

A teljes videót itt lehet megnézni:

(Magyarország Kormánya/Facebook) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top