Remény az ellenzéki szavazóknak.
1. Összefogás
Sok magyarázatot nem igényel, egy táborba kell terelni az ellenzéki szavazókat.
2. Előválasztás
Önmagában az összefogás nem biztosíték, hisz megvan a veszély, hogy a körzetetek nagy részét pár százalékkal elbukja az ellenzék. Szerencsére az ellenzék okos volt, és behozta az előválasztás intézményét a magyar politikába, amivel nem sok mindent tud kezdeni a Fidesz.
Az előválasztás sikeresen mozgósította a szavazókat.
3. Eladható és hiteles jelölt
Az ellenzéknek másra is szüksége van az összefogás és előválasztás mellett, hogy biztosan győzzön. Mégpedig arra, hogy kibővítsék a meglévő tábort. Erre Márki-Zay Péter alkalmas, Hódmezővásárhelyen sikeresen megszólította a bizonytalanokat, most pedig országosan is sikerül neki.
4. Már a vak is látja, hogy a Fidesznek nincsenek elvei
A Fidesz nem tudja (és nem is akarja) hitelesen képviselni a keresztény-konzervatív értékeket.
Ha a jobboldali Fidesznek pénze származik belőle, bűnöző migránsokat hív be az országba, és simán behozza kínai hitelből a kommunista egyetemet, amiről kiderült, hogy szívesen fogadja a transznemű fiatalokat is.
Ebben a parlamenti ciklusban tele volt botránnyal a Fidesz: Borkai, Kaleta, Szájer, Pegasus, Simon Róbert Balázs pedofil titkára és így tovább.
5. Nyomtass te is! kampány – a falvak megszólítása
2018-ban elindult egy remek civil kezdeményezés, aminek célja, hogy eljuttassa az igazságot a falvakba is. Szerencsére minél többen csatlakoznak az akcióhoz hétről-hétre, ez nagy segítség lesz a kormányváltáshoz.
6. A rossz válságkezelés
Orbánék sok mindent elrontottak, és már a fideszes szavazók is érzik, hogy ha elveszítik az állásukat, akkor nem számíthatnak a kormány segítségére. A koronavírus-járványban Orbánék magára hagyták a magyarokat.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.