A magyarok 28 százaléka bízik csak benne, hogy a kormány megfelelően fogja felhasználni a válságkezelésre kapott EU-s támogatást.
A koronavírus-járvány alatt a Fidesz-kormány minden eddiginél több pénzt lopott el a közös kasszánkból. Kihasználták a tragédiák és a válság árnyékát, pótkocsiszámra hordták ki a közpénzt Mészáros Lőrinc és a többi stróman zsebébe.
A miniszterelnök pénzhordozója idén év elején már közel 500 milliárd forintos vagyont birtokolt. Ami pénzünket!
Bár a járvány lecsillapodott a nyárra, a Fidesz-csicskák lába most azért kezdett el remegni, mert már csak kevesebb mint nyolc hónapjuk maradt a hatalomban. Jövő tavasszal ugyanis közösen fogjuk elszámoltatni és leváltani őket. Mindenki megkapja majd amit kiérdemelt az elmúlt 11 évben. Az utolsó hónapokat azonban arra használják a felcsúti szotyiköpködő emberei, hogy még több pénzt talicskázzanak át a saját zsebükbe, ebből építik a háttérhatalmat, amivel majd ellenzékből akarják befolyásolni a magyarokat.
Tudjuk, hogy lopnak!
Nem csoda, hogy a magyarok nagy része bizalmatlan a Fidesz-kormánnyal szemben. Ez derül ki az Eurobarométer legújabb felméréséből is, ahol azt kérdezték meg, hogy mennyire bízunk abban, hogy a Fidesz-kormány jól fogja felhasználni a helyreállításra kapott EU-s pénzeket.
Áll a kutatásban, de ennél is rosszabbul értékelik a magyarok a Fidesz-kormány teljesítményét:
Ezt kell átfordítani szavazatokra is jövő tavasszal. Ha mindenkinek helyén lesz a szíve, és jó helyre húzzuk az X-et, akkor végre megszabadulunk a tolvaj bandától, és a szabadságunkat is visszakapjuk!
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.